Mindenmás

Előző héten még csokit adtak a rendőrök azoknak, akiknél mindent rendben találtak, ma már büntettek a vármegyei iskolák közelében

Előző hét hétfőn tartott először ilyen jellegű ellenőrzést a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség, melynek keretében az oktatási intézményekbe autóval érkező szülőket vizsgálták a rendőrök. Akkor még csokit is adtak, ha mindent rendben találtak, egy héttel később viszont, vagyis ma, már büntetés járt azoknak, akiknél nem volt minden rendben.

Pontosan egy hete tartották az első ellenőrzést a Bács-Kiskun vármegyei rendőrök, amikor az oktatási intézmények közelében, az oda autóval érkező szülőket ellenőrizték – tudatta a rendőrség. Akkor még nem voltak szigorúak a rendőrök, az akció preventív jellegű volt, sőt, akinél semmi szabálytalanságot nem fedeztek fel, még egy csokit is kapott tőlük. Az egyórás akcióban sajnos 47 gyerek nem használta a biztonsági övet, de volt olyan autó is, mely gyermekülés nélkül szállította a kiskorút. zekben az esetekben az akció keretén belül a rendőrök csupán figyelmeztették a szabályszegőket és elmagyarázták a biztonsági eszközök szerepét a közlekedésben. Azt is elmondták, hogy 1 hét múlva ismét visszatérnek, de ekkor már azt ellenőrzik, hogy ezen hiányokat sikerült-e pótolni. 

TARTOTTÁK SZAVUKAT A RENDŐRÖK, EGY HÉT MÚLVA VISSZATÉRTEK

Ígéretükhöz híven egy hét múlva ismét visszatértek a rendőrök, de hiába figyelmeztették korábban a szülőket, volt olyan, aki nem tanult a hibájából. Az ellenőrzés során kilencen nem használtak biztonsági övet, valamint 17 esetben sajnos nem volt semmilyen gyermekbiztonsági rendszer az autóban. Sőt két iskolába érkező szülő autójának műszaki hiányosságára is fény derült.

Borítókép: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb