Mindenmás

Fejszével támadt egy számára ismeretlen kerékpárosra egy férfi Mélykúton

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és zaklatás vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben. Az elkövető egy mélykúti utcában fejszével támadt egy kerékpárosra, míg egy másik alkalommal az édesanyja irányába benzint locsolt, majd azt megpróbálta meggyújtani.

KIÁLLT AZ ÚTTESTRE ÉS FEJSZÉVEL TÁMADT EGY ÁLTALA ISMERETLEN KERÉKPÁROZÓ NŐRE

A vádirat szerint a mélykúti férfi 2022. február 7-én, reggel magához vette a közel egy méter nyélhosszúságú és majdnem 2,5 kg tömegű fejszéjét és a lakóhelyéhez közeli útkereszteződésbe ment. Itt kiállt az úttestre és a fejszével a felé kerékpározó, általa nem ismert nő feje irányába sújtott, miközben trágár szavak kíséretében azt kiabálta a sértettnek, hogy „most megöllek”. A sértett az utolsó pillanatban félre rántotta a kerékpár kormányát, így a fejsze az úttestbe csapódott. A fejszével a sértett fejére irányuló csapás életveszélyes sérüléseket is okozhatott volna.

KORÁBBAN MÁR ÉDESANYJÁRA IS RÁTÁMADT

Nem ez volt az első eset azonban, hogy a férfi valakire rátámadt. 2022 januárjában a vádlott édesanyja átment a fia házához, hogy átadja neki a leveleit. A férfi –  amint meglátta az udvaron az édesanyját – indulatossá vált, felkapott egy 5 literes benzines kannát és abból a sértett irányába locsolt, miközben egy öngyújtót tartott a kezében. Mikor édesanyja menekülni kezdett, a vádlott a benzint a kannából maga mellett csorgatva követte őt. Majd a földre locsolt benzint megpróbálta meggyújtani, de az a havas talajon nem kapott lángra. Még aznap éjjel a férfi átment az édesanyja házához és egy fejszével ráütött a bejárati ajtóra, amitől abban több, mint 70.000 forintos kár keletkezett.

A vádlottnak felelnie kell továbbá azért is, mert 2021 októberében egy autó rendszámtábláját leszerelte, valamint azért is, mert a 2022 januárjában tartott kutatás során a házában kannabiszt találtak.

A FÉRFI JELENLEG IS LETARTÓZTATÁSBAN VAN

Az ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, egyedi azonosítójellel visszaélés bűntettével, kábítószer birtoklásának bűntettével, valamint rongálás és zaklatás vétségével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A férfi bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Forrás és fotók: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb