Mindenmás

Erőszakkal kirángatták és elvonszolták egy lakitelki család kutyáját – szaporítók szemelhették ki maguknak Pajtit, a border collie-t

Száz órán keresztül hiába kereste egy lakitelki család Pajtit, a gyönyörű, nyolcéves border collie-t. A család szőrös kis tagjának Húsvétvasárnap hajnalban veszett nyoma: valaki kivágta a kerítést, s azon keresztül, a jelek szerint erőszakkal vonszolhatta ki az állatot. A gazdája szerint szaporítók lophatták el, fedeztetés céljából. Pajti végül négy nap után hazakerült családjához, így a történet szerencsére happy enddel zárult, számolt be a hírről a Blikk.

ERŐSZAKKAL VONSZOLTÁK EL PAJTIT

Borzalmas kép fogadta Lengyel Ágnest, állatvédőként is ismert lakitelki édesanyát és családját Húsvétvasárnap reggel: kerítésüket kivágva találták, s szeretett kutyájuknak nyoma sem volt, vérnyomok jelezték, hogy erőszakkal valaki kiráncigálta és magával vonszolta az állatot otthonából, aki mindeközben valószínűsíthetően meg is sérült. “Döbbenten néztük a nyomokat, a vér, a kutyánk széklete – félelmében maga alá piszkított – alapján a tolvajok benyúltak, megragadták a grabancát, erővel húzták ki, vonszolták át a kerítésen vágott lyukon – mondta a Blikknek Lengyel Ágnes.  

ATTÓL FÉLTEK, BÁNTANI FOGJÁK PAJTIT

A család már attól félt, soha többé nem látják viszont kedvencüket. Arra gondoltak, szaporítók vihették el Pajtit, akik mit sem tudtak arról, hogy a kutyát már több éve ivartalanították, ezért attól tartottak, ha erre a tolvaj rájön, hogy amiért ellopta, arra az állat már alkalmatlan, bántani fogja Pajtit.

A CSALÁD A HATÓSÁGOKKAL KARÖLTVE NAGY ERŐKKEL KERESTE A KUTYÁT

A család természetesen bejelentette a lopást a hatóságoknál is, rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel járták végig a környéket, Pajtit keresve. A közösségi oldalakon is közzétették a kutya fényképét, magas jutalmat ígértek annak, aki segít megtalálni négylábú családtagjukat. A vadászokat is értesítették, nehogy kóbor kutyának nézzék Pajtit, az állatorvosok rendszerébe is bekerültek az ellopott eb azonosító chipjének adatai.

PAJTI NÉGY NAP UTÁN KERÜLT ELŐ

Végül négynapnyi hiábavaló keresés után a szomszéd utcában látta meg valaki a kutyát. “Legalább annyi lelkiismeret volt a tolvajban, hogy szinte hazáig hozta, a jutalomért már nem volt mersze jelentkezni. Pajti nagyon rossz bőrben volt, de nem azért, mert erre kóborolt volna, hiszen eltűnése óta csak a környéket jártuk, látnunk kellett volna, ha itt kóborol. Orvoshoz vittük, befoltoztuk a kerítést, s mostantól még jobban figyelünk rá is, ahogyan a többi állatunkra is vigyáztunk mindig” – mondta el a lakitelki édesanya.

PÁR ÉVES SZÜNET UTÁN ÚJRA MEGERŐSÖDTEK A SZAPORÍTÓK, A KUTYACSEMPÉSZEK

A portálnak nyilatkozó Bozó Tamás kutyatenyésztő szerint pár éves szünet után újra megerősödtek a szaporítók, a kutyacsempészek. Olaszországban gyakorlatilag minden kutyát el lehet adni feketén, olyan szigorúak a tenyésztési szabályok, de a szakértő szerint az új célpont a tengerentúl, Amerikában és Kanadában óriási felvevőpiaca van a kutyáknak. A border collie pont egy olyan, a tengerentúlon is ismert, kedvelt, divatos fajta, amit nagyon keresnek kint, szinte bármennyit el lehet adni, még akkor is, ha a kijuttatása bonyolultabb, mint Olaszországba kivinni egy vagy több kutyakölyköt autóval.

Forrás: blikk.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb