Közélet

Jönnek a legújabb kormányzati bejelentések: csütörtökön Kormányinfó – kiderülhet, meddig marad az élelmiszerárstop

Csütörtök reggel, a megszokottól korábban, 9:30-tól tart Kormányinfót a szerdai kormányülésen meghozott döntésekről Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, jelentette be Szentkirályi Alexandra közösségi oldalán.

KIDERÜLHET, MEDDIG MARAD AZ ÉLELMISZERÁRSTOP

Mint a Szeged365.hu írta, egyelőre nem tudni, pontosan milyen bejelentésre készülhet a kormány. Szerdán ugyanakkor a kormányülésről a Facebookon azt kommunikálták, hogy a magyar családokat érintő témákról tárgyaltak. Az viszont biztos, hogy szó lesz az élelmiszerárstopok kivezetéséről, bár maga Orbán Viktor miniszterelnök múltheti rádióinterjújában arról beszélt, hogy egyelőre még nem tört le az infláció, így az ársapkák maradhatnak. Viszont a kabinet korábban azt jelezte, hogy az április végi kormányülésen születhet végleges döntés, így az is kiderülhet, hogy meddig hosszabbítják meg az élelmiszerek esetében a korlátozásokat. Ehhez kapcsolódóan pedig a Gazdasági Versenyhivatal által fejlesztett árösszehasonlító rendszer indulásáról is közölhetnek új részleteket.

Forrás: Szentkirályi Alexandra FB oldala/szeged365.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb