Mindenmás

Rekordot döntött a gyorshajtók száma a múlt héten Kecskeméten és környékén – mutatjuk a rendőrség összesítőjét

A gyorshajtók száma a múlt héten rekordot döntött, több baleset pedig a sofőrök ittassága miatt következett be, közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a múlt hétre vonatkozó közlekedési összesítőjében. 

HALÁLOS BALESET SZERENCSÉRE HETEK ÓTA NEM VOLT

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt héten negyvenkét anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Egy súlyos, további hét esetben könnyű sérüléssel járó karambol történt, melyek során összesen kilencen sérültek meg. Halálos baleset szerencsére hetek óta nem volt.

A SEBESSÉGMÉRÉSEK FOLYTATÓDNAK KECSKEMÉTEN ÉS KÖRNYÉKÉN

A megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1891 sofőr lépte át annak ellenére, hogy folyamatosan felhívják a járművezetők figyelmet arra, hogy – az ittas vezetés mellett – gyorshajtás az egyik legfőbb baleseti ok. A sebességmérés a következő időszakban is folytatódik, így kérjük, hogy tartsák be a jogszabályban előírt sebességhatárokat. A jogsértő sofőrök legalább 30.000 forint összegű bírságra számíthatnak.

A MÚLT HÉTEN 20 SOFŐR ÜLT ITTASAN AUTÓBA

Múlt héten összesen húsz sofőr bizonyult ittasnak az ellenőrzések alkalmával; közülük öten balesetet okoztak. Mindannyiuk ellen eljárás indult, mely során számíthatnak arra, hogy vezetői engedélyüket bevonják.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb