Mindenmás

Ezernél is többen lépték át a sebességhatárokat Bács-Kiskun vármegyében, volt olyan, aki több, mint 100 km/h-val ment gyorsabban a megengedettnél

Több mint ezren túllépték a megengedett sebességhatárokat Bács-Kiskun vármegyében az előző héten, egészen pontosan 1240 esetet regisztrált a rendőrség. A rekord Jakabszállás belterületén történt, itt valaki a megengedett 50 km/h-s sebesség helyett 152 km/h-val repesztett.

Az előző időszakhoz képest növekedett a sérülésekkel járó balesetek száma is a vármegyében, illetve a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt héten harminckilenc anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Sajnos sérüléssel járó baleset is jóval több volt, mint az azt megelőző héten: tizenhárom karambolban tizenhat személy súlyosan, további kilenc fő pedig könnyebben sérült. Halálos baleset szerencsére most sem történt – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrfőkapitányság.

TÖBB MINT EZREN LÉPTÉK TÚL A MEGENGEDETT SEBESSÉGHATÁRT

A megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1240 sofőr lépte át, ők a hatályos jogszabályok alapján legalább 30.000 forint összegű bírságra számíthatnak. A sebességmérés a következő időszakban is folytatódik, így ahogy mindig, a rendőrség most is arra kéri a járművezetőket, hogy tartsák be az előírt sebességhatárokat. Az abszolút rekord egyébként Jakabszállás belterületén történt még április 29-én reggel, ahol egy sofőr a megengedett 50 km/h helyett 152 km/-val hasított, a bírság ilyen mértékű jogsértés esetén 300.000 forint.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb