Mindenmás

A kutyás bemutató volt a nap fénypontja Kiskőrösön, a ZSEBI program projektzáró napján

Április 27-én, azaz múlt hét csütörtökön került sor a Zsebi program projektzáró napjára Kiskőrösön: a program során az óvodák nagycsoportosai részére bűn- és balesetmegelőzési foglalkozásokat tartanak.

Mint ahogy a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség közösségi oldalán írja, az úgynevezett Zsebi program Kiskőrös város óvodáiban már jól ismert, mivel az egy hosszú évek óta tartó prevenciós program a nagycsoportos óvodások részére. A program célja nem más, mint hogy már fiatal korban megismerkedjenek a gyerekek azzal, hogy miként előzhetők meg a közlekedési balesetek, illetve ne váljanak bűncselekmények áldozatává. Az idei rendezvény utolsó napján összesen 137 gyermek vett részt, oda meghívták a társszerveket: a városi mentőállomás, az önkéntes tűzoltóság, valamint a gyermekjóléti szolgálat munkatársait, a védőnőket, akik a saját szakterületeiket ismertették az óvodásokkal. A nap fénypontja a kutyás bemutató volt, amelyet idén is a Kiskőrösi Kutyaiskola hajtott végre.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb