Baltával agyonverte édesanyját egy fülöpjakabi fiú, majd elmenekült, a rendőrök most lezárták a nyomozást
Még 2022. december 12-én délután érkezett egy bejelentés a rendőrségre, amikor egy fülöpjakabi férfi hazaérése után holtan találta ágyukban az élettársát. Mint később kiderült, a sérülések bántalmazástól származtak – közölte a rendőrség.
A bűncselekmény elkövetésének a gyanúja a sértett fiatalkorú fiára terelődött, aki ismeretlen helyen tartózkodott. A szökésben lévő fiú felkutatása eredményre vezetett, őt 23 óra 25 perckor, mintegy 314 kilométerrel távolabb, Sajókazán fogták el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök. A nyomozás során kiderült, hogy a fiú egy fejszével támadta meg édesanyját. A fiút előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja és kifosztás miatt őrizetbe vették a Bács-Kiskun megyei nyomozók, akik kezdeményezték letartóztatását. A gyanúsított jelenleg is letartóztatásban van. A nyomozást befejezve vádemelést javasolnak a rendőrök.



