Mindenmás

Késsel ment dohányboltot rabolni egy férfi Baján, majd elmenekült, most bíróság elé állították

Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította a Bajai Járási Ügyészség azt a helybéli férfit, aki két hónappal ezelőtt símaszkban, egy 40 cm-es késsel akart kirabolni egy bajai dohányboltot. A kést az eladó mellkasához szorította, aki viszont megnyomta a pánikgombot, a rabló ezután inkább elmenekült.

A vád szerint a bajai férfi 2023. március 7-én délelőtt, símaszkban és kapucniban, kezében egy 40 cm-es késsel ment be az egyik bajai dohányboltba, hogy megszerezze a bevételt – olvasható a Bács-Kiskun vármegyei Főügyészség sajtóközleményében. Az eladó ekkor éppen a helyiséget takarította, a férfi odalépett hozzá, a kést a mellkasához szorítva pedig követelte tőle a bevételt. Ezzel párhuzamosan az eladó karját is megszorította a támadó, egészen a pult mögé tolta nőt, kai szembefordult a támadójával és az üzlet elhagyására szólította fel, ami miatt dulakodni kezdtek. Amikor a rabló a pénztárgéphez ért, elkezdte annak fiókját rángatni, ezt kihasználva a sértettnek sikerült a pánikgombot megnyomnia, amit a támadója észrevett és inkább elmenekült a helyszínről. A bajai rendőrök rövid időn belül elfogták a tettest.

ÉVEKRE RÁCS MÖGÉ KERÜLHET

A Bajai Járási Ügyészség az elfogása óta letartóztatásban lévő férfit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt két hónapon belül bíróság elé állította. A Bajai Járásbíróság a férfi bűnösségét a váddal egyezően megállapította és ezért vele szemben 4 év börtönbüntetést szabott ki, valamint 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az ítélet ellen az ügyészség súlyosítás érdekében, hosszabb tartamú fegyházbüntetés kiszabása érdekében fellebbezést jelentett be, amelyről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb