Közélet

Megtartották a VOSZ 35. jubileumi gyűlését: ötéves stratégiát jelentettek be Kecskeméten

“Több évtizedes tapasztalat, hatalmas tudás és a magyar vállalkozásokért végzett fáradhatatlan munka – erre képes a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ)” – írta közösségi oldalán Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, miután kedden részt vett a Szövetség 35. jubileumi éves rendes beszámoló gyűlésén, ahol a VOSZ kihirdette öt éves stratégiai és cselekvési tervét.

A vállalkozói találkozó célja az volt, hogy a VOSZ tájékoztatást adjon idei 35 éves jubileumi évében induló 5 éves stratégiájáról és cselekvési programjáról, a szövetség aktuális gazdaságpolitikai kérdésekre adandó válaszairól, valamint a vármegyei VOSZ-szervezetek összefoglalást adjanak a tavalyi évi során végzett munkájukról.

“KISEBB CSODÁT HOZTUNK LÉTRE AZ ELMÚLT 15 ÉVBEN KECSKEMÉTEN”

„Nagyon jó erőben van Kecskemét gazdasága, kisebb csodát hoztunk létre az elmúlt 15 évben” – mondta Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere a rendezvényen tartott beszédében. A városvezető azonban azt is kiemelte, hogy ez a csoda féloldalas abban a tekintetben, hogy a kecskeméti vállalkozások 0,4 százaléka foglalkoztat 250 főnél több munkavállalót, miközben a 10 főnél kisebb létszámú cégek teszik ki a vállalkozások 92 százalékát.

“A HELYI MAGYAR VÁLLALKOZÁSOK HATALMAS ERŐT KÉPVISELNEK”

„34 vállalat foglalkoztat 26 ezer munkavállalót, mintegy 7500 vállalkozás pedig 35 ezer főt. A cégek 0,4 százaléka állítja elő a vállalkozások összárbevételének 62 százalékát, míg a 10 főnél kisebb létszámú cégek az árbevétel 9 százalékát adják” – sorolta a kialakult aránytalanság mutatószámait. Kiemelte azt is: „A helyi magyar vállalkozások hatalmas erőt képviselnek, de van hova fejlődniük, fejleszteniük és innoválniuk, hogy ez a féloldalasság helyre megszűnjön.

IDÉN ÁPRILISBAN CSÖKKENT A MUNKANÉLKÜLISÉGI RÁTA A VÁRMEGYÉBEN

Kovács Ernő, Bács-Kiskun Vármegye főispánja elmondta: idén áprilisban csökkent a munkanélküliségi ráta a vármegyében, ami jelenleg átlagosan 3,5 százalékot tesz ki. „A közfoglalkoztatottak száma is mérséklődött, márciusra 2573 főre esett vissza” – jegyezte meg. A munkaerőigényre vonatkozó adatokkal kapcsolatban kiemelte: idén eddig 2270 munkahelyet jelentettek be a cégek, ami arányaiban magasabb a tavalyi év egészének mutatójához képest.

AZ IPARI PARKOK FEJLESZTÉSE A KÖVETKEZŐ PÁLYÁZATI CIKLUSBAN IS FOLYTATÓDIK

Rideg László, Bács-Kiskun Vármegye Közgyűlésének elnöke kiemelte: a vármegyében félmillió ember, az ország lakosságának 5 százaléka él. Ehhez képest a vármegye arányaiban jóval nagyobb szerepet tölt be az ország gazdaságában az építőipari és ipari teljesítmény, valamint a kiskereskedelmi forgalom terén. Hozzátette: az ipari parkok fejlesztése a következő pályázati ciklusban is folytatódik. Emellett kihangsúlyozta azt is, hogy a vármegye olyan ösztöndíjprogramot hirdetett meg, amelynek keretében a vállalkozások kedvezményes pénzügyi konstrukció keretében a szükséges szakembereket magukhoz tudják vonzani.

A SZÉCHENYI KÁRTYA PROGRAM SIKERSZTORINAK SZÁMÍT BÁCS-KISKUNBAN

A VOSZ tavalyi Bács-Kiskun vármegyei munkáját összegezve Weninger Richárd, az érdekképviseleti szövetség vármegyei elnöke elmondta: a taglétszám az elmúlt 3 évben közel megduplázódott, idén április végére meghaladta a 220 főt. Hangsúlyozta: a Széchenyi Kártya Program sikersztorinak számít Bács-Kiskunban, a jóváhagyott hitelügyletek darabszáma átlépte az ezret, míg a hitelkeretek volumene meghaladta a 30 milliárd forintot. A szervezet idei évi tervei kapcsán a VOSZ 35 program országos rendezvénysorozatát, továbbá a rendszeres tájékoztatást és a párbeszéd fontosságát emelte ki a vármegyei elnök, amely elengedhetetlen a sikerhez és az együttes eredményekhez. A vármegyei aktivitások és az országos programok erősítik egymást, intenzív jelenléthez és növekvő befolyáshoz vezetnek, a vállalkozások és a versenygazdaság fejlődése érdekében.

IDÉN FOLYTATÓDIK A TAVALY ELINDÍTOTT KOMPLEX VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI PROGRAM

„A VOSZ idén ünnepli a 35 éves fennállását, a jubileum időszakában pedig kifejezetten nehéz időszakot élnek meg a vállalkozók. Ennek ellenére az érdekképviselet továbbra is alapértékeihez hűen dolgozik a vállalkozásokért, működésük sikerességéért” – mondta az eseményen Eppel János, a VOSZ elnöke.

Hozzátette: a VOSZ átalakulást él meg, egy növekedési pályára állt a tavaly elfogadott ötéves stratégiájának köszönhetően és a vállalkozói felmérések eredményeinek elemzése alapján. A szövetség a meglévő értékeit, a szakértelmet, a tudást és a vállalkozói szektorban összegyűlt ismeretét igyekszik még inkább a munkaadók javára kamatoztatni és a korábbiakhoz képest is még láthatóbbá tenni. „Az elmúlt 35 évben a VOSZ volt a legvonzóbb, legaktívabb és szakmailag is leghitelesebb önálló érdekképviselet. Szeretnénk ezt a munkát folytatva továbbra is egyfajta támogató partner lenni a vállalkozások számára” – fogalmazott az elnök, aki szerint különösen az aktivitáson kell erősíteni a közeljövőben. Az elnök beszédében kifejtette: a VOSZ szakmai tanácsadással, a kedvező kamatozású Széchenyi Kártya Program hiteleinek forgalmazásával, érdekképviseleti tevékenységgel, képzéssel és más magas szintű és egyre fejlődő szolgáltatásokkal segíti a magyar vállalkozókat. Idén folytatódik a tavaly elindított, komplex vállalkozásfejlesztési program megvalósítása.

MÁJUS VÉGÉN JELENHET MEG A PIACON A VOSZPORT

„A VOSZ erőssége, hogy területi és országos szinten, sőt, a Kárpát-Medence szintjén egyaránt működik és tevékenykedik a vállalkozói közössége. Különösen fontos, hogy ágazati tagozatai és szekciói is eredményes munkát végeznek” – mondta a rendezvényen Perlusz László, a szervezet főtitkára. Hozzátette: ennek keretében a vállalkozók a saját szakmájukhoz, a saját szűkebb tevekénységükhöz, vállalkozói életpályájuk minden szakaszához kapcsolódóan is segítséget, információt kaphatnak a VOSZ-tól. Perlusz László beszélt az aktuális helyzetről és a gazdasági folyamatokról is. Kitért arra, hogy a vállalkozások digitalizációját a vállalkozások méretének és tevékenységének megfelelően testre szabható komplex online vezérlőpult és szoftver piactér lefejlesztésével és üzemeltetésével támogatja az érdekképviselet, VOSZPORT név alatt várhatóan május végi piacra lépéssel. Ez a vadonatúj fejlesztés, hogy induló vállalkozástól a nagyobb vállalati méretig integrált online platformban menedzselhetővé teszi a vállalkozás teljes irányítását és kapcsolatrendszerét.

A KÖVETKEZŐ 10 ÉVBNEN SOKKAL TÖBB SIKERES KECSKEMÉTI VÁLLALKOZÁS LEHET, AKIK MEGHÓDÍTJÁK A VILÁGOT

“Kecskemét erős szövetségeséről van szó, akire most mindennél jobban számítunk. Változik a világ, mi pedig ezt az előnyünkre akarjuk kihasználni. Ez mit jelent? A következő 10 évben sokkal több, nemzetközi szinten versenyképes, sikeres kecskeméti vállalkozást, akik meghódítják a világot” – fogalmazott a polgármester. Hozzátette, mindez több, mint álom, ez egy elérhető cél. A VOSZ-szal arról tárgyaltak Kecskeméten, hogy hogyan tudják elérni közösen ezt a célt. “Jók az esélyeink, kiválóak a lehetőségeink, erős a szövetségünk” – mondta Szemereyné Pataki Klaudia.

Forrás: Szemereyné Pataki Klaudia FB/vosz.hu

Fotók: Szemereyné Pataki Klaudia FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb