Mindenmás

Hamis kulccsal jutott be egy lakásba két félegyházi férfi, készpénzt és ékszereket tartalmazó széfet fosztottak ki

Nem mindennapi meglepetés fogadott egy kiskunfélegyházi férfit tegnap délután, amikor hazaért: lakása ajtaját ugyan zárva találta, ahogy hagyta, viszont a széfje, melyben számára fontos dolgok voltak, eltűnt a szekrényből – közölte a rendőrség.

A gyanú szerint hamis kulccsal jutott be két férfi egy kiskunfélegyházi lakásba, ahonnan egy széfet vittek el. A lakás tulajdonosának szerencséje, hogy az esetet rögzítették a házban lévő kamerák, így hamar sikerült beazonosítani a betörőket. A duó egyik tagját már elfogták, a másikat még keresik a rendőrök. A széfben egyébként készpénz, arany ékszer, kocsikulcs, és iratok is voltak, emiatt a sértettnek egymillió forintot is meghaladó kára keletkezett. Az esetről azonnal értesítette a kiskunfélegyházi nyomozókat, akik a helyszínre siettek. A tanúkutatás és adatgyűjtés során kiderült, hogy ketten követték el a bűncselekményt.  

SAPKÁVAL AKARTÁK LETAKARNI A KAMERÁT

A bűnelkövetők igyekeztek egy sapkával letakarni a kamerát, azonban az igyekezetük nem volt eredményes, és az eseményt rögzítette a ház biztonságát szolgáló berendezés. A felvétel alapján az egyenruhások hamar azonosították az elkövetőket, és a mielőbbi elfogásuk érdekében elfogatóparancsot adtak ki ellenük. A rendőrök úgy sejtik, hogy a betörést egy 50 éves és egy 33 éves férfi követte el, akik hamis kulccsal jutottak be a lakásba. A duó idősebbik tagját már tegnap el is fogták és őrizetbe vették. Társát még keresik a rendőrök.  

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb