Mindenmás

“Alisa, ha ezt olvasod, tudd, hogy engem bármikor megtalálsz és jöhetsz” – már féléve keresi édesapja a Kalocsáról eltűnt 16 éves lányát

“Alisa, ha ezt olvasod, tudd, hogy engem bármikor megtalálsz és jöhetsz. Az ajtó bármikor nyitva áll előtted, várlak. Ha segítség kell, csak szólj és azonnal megyek!” – üzent a Kékvillogó portálon keresztül az az édasapa 16 éves lányának, akinek gyermeke már fél éve eltűnt Kalocsáról.

MÉG DECEMBERBEN TŰNT EL A LÁNY

Mint a portál írta, Tóth Alisa Angelika 2022. december 3-án tűnt el Kalocsáról, miután édesanyjával hazalátogattak Magyarországra. Az édesapa, Tóth Gábor jelenleg Hollandiában, Rotterdamban él. A fiatal lány édesanyjával megromlott a kapcsolatuk, de elmondása szerint Alisával mindig közel álltak egymáshoz, szinte felfoghatatlan számára, hogy lánya szó nélkül lelépjen, s ne keresse őt.

PÉNZT NEM VITT MAGÁVAL, CSAK A SZEMÉLYI IGAZOLVÁNYÁT

„Épp Skóciában voltak, amikor a volt nejem hazament Magyarországra papírmunkákat intézni. Három nap múlva hívott, hogy Alisa eltűnt. Állítólag előző éjjel még megvolt, majd reggelre nyoma veszett. Pénzt nem vitt magával, csak a személyigazolványát vette ki anyja tárcájából” – nyilatkozta az édesapa. Hozzátette: volt párja új kapcsolatot létesített, amiből gyermeke is született.

ALISA FOGORVOS SZERETETT VOLNA LENNI

Az édesapa szerint lánya arra panaszkodott, hogy nem tud eleget tanulni, mert sokat kell vigyáznia a kisbabára, tanulmányi eredményei is romlani kezdtek. A fiatal lány fogorvos szeretett volna lenni, szorgalmasan tanult is céljai eléréséért. „Nagyon jószívű, tanult, dolgos kislány, soha nem szökött el, nem ment el szó nélkül. Az is lehet, hogy az édesanyja tudja, hol van, csak nem mondja meg nekem. Nem értem, miért nem keres meg engem” – nyilatkozta az édesapa.

ELKÉPZELHETŐ, HOGY AZ ÉDESANYA TUD LÁNYA HOLLÉTÉRŐL

Hozzátette, nap, mint nap hívja a rendőrséget, érdeklődik, hogy vannak- e új fejlemények lánya eltűnésével kapcsolatban. “A rendőrség szerint Alisa felhívta az anyját, hogy jól van, de ő nekem ezt nem mondta. Most már fél éve, hogy nem tudok róla semmit, nagyon aggódom” – mondta el a megtört édesapa.

“ALISA TUDD, HOZZÁM BÁRMIKOR JÖHETSZ”

Tóth Gábor, mint mondta, nem tud aludni, mióta Alisa eltűnt, a média segítségével üzent megrendülten lányának: “Alisa, ha ezt olvasod, tudd, hogy engem bármikor megtalálsz és jöhetsz. Az ajtó bármikor nyitva áll előtted, várlak. Ha segítség kell, csak szólj és azonnal megyek!” – szólt az édesapa üzenete.

EZT VISELTE A FIATAL LÁNY ELTŰNÉSEKOR

Alisa eltűnésekor fekete lakk szerű kabátot viselt, szürke lengés nadrágot, szürke pulóverrel és egy lila Gandhit ábrázoló pólóval. Fekete Vans cipőt hordott, nyakában ezüst színű kis pillangós nyaklánccal. Haja szőke, vállig érő és egy fekete hátizsák volt a hátán. A lányt a rendőrség is keresi.

A rendőrség kéri, hogy aki az eltűnt személy jelenlegi tartózkodási helyével, vagy eltűnésének körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámokat, melyek a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait, vagy hívják az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámát.

Forrás: kekvillogo.hu

Fotók: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb