Mindenmás

“Annyit mondott, hogy fáj valamije, és hirtelen elvágódott” – megszólalt Vágó István özvegye, elmondta, mi történt azon a végzetes estén

Mint megírtuk, április 29-én váratlanul elhunyt Vágó István, televíziós műsorvezető, szerkesztő, a kvíz műfajának egyik legsikeresebb alakja. Halálának körülményeiről és okáról nem lehetett sokat tudni, most azonban megszólalt a tévés személyiség özvegye, felidézve azt a végzetes estét.

Mint az Index megírta, Vágó István barátai, közeli ismerősei sem tudták, hogy mi okozhatta a tragédiát, mivel a halála előtti napokban semmilyen előjele nem volt a bajnak, és több rendezvényen is részt vett.

“AZ ELSŐ NAPOKBAN A SAJÁT TESTVÉREMMEL SEM TUDTAM BESZÉLNI”

A műsorvezető özvegye most, a tragédia óta először nyilatkozott a sajtónak. „Engem is cunamiként ért a halála. Pár napja vagyok csak összeszedettebb, az első napokban a saját testvéremmel sem tudtam beszélni, nem volt erőm” – mondta el Vágó Judit a Kiskegyednek, majd részletezte, hogy pontosan miként történt a tragédia. 

“ANNYIT MONDOTT, HOGY FÁJ VALAMIJE, ÉS HIRTELEN ELVÁGÓDOTT”

Mint felidézte, Vágó István halála előtt, még este tíz órakor is itthonról internetezett, Facebookon levelezett az ismerőseivel, barátaival. Majd csak annyit mondott, hogy fáj valamije, és hirtelen elvágódott. “Én onnantól sokkos állapotba kerültem. Még soha életemben nem hívtam a mentőket, de valahogy eszembe jutott a 112. Beszélni viszont nem nagyon tudtam, először nem tudtam megmondani a saját címünket sem. Ha nem egy olyan diszpécser van a vonal másik végén, aki nyugtat, aki azt mondogatja, hogy vegyek mély levegőt és mondjam el, hol lakunk, akkor lehet, hogy én is összeestem volna” – fogalmazott Vágó Judit a Kiskegyednek. 

SEMMILYEN ISMERT BETEGSÉGE NEM VOLT

Az özvegy elmondása alapján Vágó Istvánnak semmilyen ismert betegsége nem volt, de már több mint hat hete köhögött, ezért éppen a halála előtt több vizsgálaton is átesett: kardiológusnál és tüdőszűrésen volt a tévés szakember, melyek eredményei mind negatívak lettek.

“Szív-CT-n is voltunk, egy barátnő orvosunk azt mondta, hogy szép szíve van Istvánnak és a korához képest minimális a meszesedés, az szóra sem érdemes. Férjem persze ezt a vizsgálatok után mondogatta is nekem: »Nyuszikám, olyan szép szívem van… Még most is hallom a hangját, ahogy ezt mondja” – idézte fel a történteket Vágó Judit.

Hozzátette, bár sokan azt hitték, hogy szívinfarktus vitte el Vágó Istvánt, de, mint kiderült, egy hasi aorta robbant szét, már a kiérkező mentősök sem tudtak rajta segíteni, sőt, az is lehet, ha éppen műtőasztalon feküdt volna, akkor sem tudták volna megmenteni.

“A FIAM ÉS UNOKÁM TARTJA BENNEM A LELKET”

„Jólesik látni, mennyien imádták, és csak azt kívánom, hogy ezt ő odafentről lássa, hogy milyen megható megemlékezések vannak róla. A tragédia után három napig a fiamnál laktam, azóta tízpercenként hív telefonon, nagyon vigyáz rám. A szörnyű tragédia előtt is azt mondtam, ilyen rendes gyereke senkinek nincs, mint nekünk a Janó. Elképesztő, ahogy ragaszkodik hozzám, és van egy 6 éves kis unokám, Borisz. Ők tartják bennem a lelket” – árulta el az özvegy.

Forrás: index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb