Mindenmás

Willy Wonka akcióban: édesszájú tolvajt csíptek fülön Kiskunhalason

Úgy tűnik, Willy Wonka akcióba lendült: egy kiskunhalasi 21 éves fiatalt vettek a helyi rendőrök őrizetbe, akinek a rovásárára több lopás is írható. A férfi az esetek többségében csokira utazott, de több kerékpárt, egy parfümöt és egy vízóra szekrényt is meglovasított, tudtuk meg a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól.

Mint közösségi oldalukon írták, 32 tábla csoki kelt lábra kiskunhalasi üzletekből. Az édesszájú tolvaj jégrémet és más finomságokat is zsákmányolt, de elemelt két kerékpárt, egy parfümöt és egy vízóra szekrényt is.

SORBAN ÉRKEZTEK A BEJELENTÉSEK A BOLTI LOPÁSOKRÓL, MINDEN ESETBEN CSOKOLÁDÉ VOLT A ZSÁKMÁNY

Sorban érkeztek a bejelentések a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra bolti lopásról. Az első eset idén februárban történt, amit másik három követett. Minden alkalommal csokoládét zsákmányolt a tolvaj, így összesen 32 tábla édességre tett szert. A sorozatnak az egyik áruház biztonsági őre vetett véget, aki az üzletből való távozás közben megállította az „édesszájú” férfit és a helyszínen tartotta a járőrök kiérkezéséig. A 21 éves helybélit előállították és kihallgatták a lopásokért, ám az újabb és újabb bűntettektől ez sem tartotta vissza.

EZT KÖVETŐEN IS ÚJABB ÉDESSÉGEKNEK KELT LÁBA

A következő időszakban ismét édességeknek kelt lába a település több pontjáról: italdiszkontból, benzinkútról és virágboltból. De két kerékpárnak, egy parfümnek és egy vízóra szekrénynek is nyoma veszett. Az elkövetési módszer kísérteties hasonlósága miatt a kiskunhalasi nyomozók sejtették, hogy az esetek összefüggenek és gyanújuk beigazolódott, amikor az adatgyűjtések és a tanúkutatások eredményei a csokitolvajhoz vezettek.

A nyomozók az üzletszerűen elkövetett lopás vétségével gyanúsítható bűnelkövetőt kedden őrizetbe vették, kihallgatták és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb