Közélet

Megújult az egészségház Lakitelken: fogorvosi, felnőtt háziorvosi és gyermekorvosi rendelő is helyet kapott az intézményben

Ünnepélyes keretek között átadták a megújult egészségházat Lakitelken. Az intézményt dr. Kiss Ágostonról, a falu egykori háziorvosáról nevezték el. Az eseményen péntek délután részt vett Madari Róbert polgármester, Dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke és Lezsák Sándor országgyűlési képviselő is.

A BERUHÁZÁS ELSŐ ÜTEME 208 MILLIÓ FORINTBÓL VALÓSULT MEG

Madari Róbert polgármester köszöntőjében méltatta azt a széleskörű összefogást, amelynek eredményeként megvalósult az épület felújítása. Elmondta, hogy a beruházás közel 208 millió forint támogatási összegű első ütemében a főépület új tetőszerkezetet kapott, kialakítottak benne akadálymentes mosdót és összekötötték a gyermekorvosi rendelővel. Külső átalakítás, hőszigetelés, nyílászárócsere és fűtéskorszerűsítés is történt.

TÖBB RENDELŐ IS HELYET KAPOTT AZ INTÉZMÉNYBEN

Az új épületben helyet kapott a fogorvosi rendelő, a felnőtt háziorvosi rendelő, a gyermekorvosi rendelő és a védőnői szolgálat. A fejlesztés második ütemében valósul majd meg az egészségház felső szintjének felújítása, az épület bővítése, valamint a gyermekorvosi rendelő épületének további fejlesztése – tette hozzá a polgármester.

KULCSFONTOSSÁGÚ SZEREPET TÖLT BE AZ EGÉSZSÉGHÁZ

Dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke beszédében hangsúlyozta, hogy napjainkban kulcsfontosságú a helyi közösségek testi, lelki, szociális jóléte érdekében egy jól felszerelt, modern egészségház, mint amely Lakitelken is megvalósult.

A LAKITELEKIEK GUSZTI BÁCSIJA HATALMAS TUDÁSSAL RENDELKEZETT

Lezsák Sándor országgyűlési képviselő ünnepi beszédében a névadó dr. Kiss Ágostont méltatta, felidézve a hozzá fűződő közös emlékeket is. Hangsúlyozta: a lakitelekiek által csak Guszti bácsiként ismert orvos hatalmas tudással rendelkezett, számíthattak rá és bízhattak benne az emberek, szellemisége erősítette a helyi közösséget. Emlékezetét egy lakiteleki utcanév és ezentúl az egészségház neve is őrzi – tette hozzá Lezsák Sándor.

Az átadási ünnepségen Madari Róbert köszöntötte dr. Kiss Ágoston leszármazottait. Az épületet Bagi Ferenc római katolikus plébános és Kókai Géza református lelkész áldotta meg. Az eseményen közreműködtek a lakiteleki Eötvös Iskola zene tanszakos diákjai.

Fotó: Ujvári Sándor

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb