Mindenmás

Eltűnt idős bácsi megtalálásában kérik a segítségünket a kecskeméti rendőrök (frissítve)

A Kecskeméti Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat egy 71 éves kecskeméti lakos eltűnése ügyében, tudatta a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Tájékoztatásuk szerint a férfi 2023. május 25-én hajnali 5 óra körül egy megyeszékhelyi idősotthonból ismeretlen helyre távozott. Tartózkodási helye azóta ismeretlen, a felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre.

A BÁCSI IDŐSKORI DEMENCIÁBAN SZENVED

A. Imre kb. 160 centiméter magas, vékony testalkatú. Haja őszes, járása nehézkes, beszéde nehezen érthető. Eltűnésekor sötét szabadidőruhát viselt. A férfi időskori demenciában szenved, csak a nevét tudja megmondani, ezért a rendőrség kéri, hogy megtalálása esetén fokozott empátiával közeledjetek felé.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható férfi jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a „Telefontanú” zöldszámán (06-80/555-111) vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

FRISSÍTVE (18:15) ÉPEN ÉS EGÉSZSÉGESEN ELŐKERÜLT A BÁCSI

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint épen és egészségesen előkerült az eltűnt bácsi, ezért a személyiségi jogokra tekintettel a nevet és a fotót eltávolítottuk a cikkünkből.

Forrás és fotó: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb