Közélet

Jó hír az autósoknak: a Dózsa György út és az Izsáki út csak részlegesen lesz lezárva a nyáron – mutatjuk a fontos változásokat

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere tárgyalásokat kezdeményezett az Izsáki út, Dózsa György út négysávosítása kapcsán a beruházó Építési és Közlekedési Minisztériummal és a kivitelező Hazai Építőgép Társulás Zrt.-vel. A tárgyalás során sikerült kialakítani azt a konszenzust, hogy a nyár folyamán a Dózsa György út és az Izsáki út csak részlegesen lesz lezárva, tehát a Katona gimnáziumi csomópont és a Vízmű utcai csomópont között a célforgalom lehetséges lesz, tudatta szerkesztőségünkkel az önkormányzat.

EZEK A KONSZENZUS FONTOSABB RÉSZLETEI

  • A Katona gimnáziumnál lévő csomópont a Dózsa György út irányába le lesz zárva. A Dózsa György útra az Ipoly utcáról (kétirányú lesz) és a Botond utcáról egyirányban lehet majd kihajtani a vasúti kereszteződés irányába.
  • A vasúti kereszteződés után jobbra, a Mercedes Benz Sport Akadémia előtt egy ideiglenes egyirányú átkötő út épül, amely tehermentesíti az Olimpia utcát,  megközelíthetővé válik a McDonald’s, a JYSK és a Vincent Étterem, valamint a Rudolf laktanya mellett elhaladó szervízúton át a Sport utca.
  • A vasúti kereszteződés után balra lehet eljutni a Lidl, Szilvási és ezek környezetében lévő kereskedelmi és egyéb létesítményekhez, valamint az Erzsébet lakóparkhoz. 
  • A Dózsa György út páros oldalán az Olt utca és a Boldogasszony tér közötti szakaszon lévő ingatlanok szintén megközelíthetők lesznek, ott egyirányú forgalom lesz az Olt utca irányából.
  • Az egyeztetés eredményeként a Szobonya utcáról kétirányú célforgalom lesz a Sheraton szállodáig, így azon útszakasz páros oldalán lévő összes intézmény, vállalkozás gépkocsival megközelíthető.
  • A Sheratontól a Szilvási parkolóig két irányba kizárólag teherautók, kizárólag áruszállítás céljából közlekedhetnek.
  • A Vízmű utcai csomópontot teljes egészében le kell zárni, ott csak az autóbuszok haladhatnak át.
  • Ez egyben azt is jelenti, hogy az Izsáki út az Auchan irányából a Vízmű utcai csomópontban lényegében zsákutcává alakul, ezért kérjük a közlekedőket, hogy átmenő forgalom céljára kerülő útvonalakat használjanak.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb