Közélet

Megvan, miért zuhanhatott le a Honvédség helikoptere Horvátországban

Szolgálatteljesítés közben lezuhant egy magyar katonai helikopter Horvátországban – írtuk meg szerda délután a Honvédelmi Minisztérium közleménye alapján. Mint mondták, a Magyar Légierő 2 Airbus H145-ös helikoptere légi kiképzési feladatot teljesített a horvát légtérben, amikor az egyik helikopter – három emberrel a fedélzetén lezuhant. A baleset után nem sokkal az is kiderült, mi okozta a tragédiát.

EGY ZIPLINE HUZALBA AKADHATOTT BELE A HELIKOPTER

Mint a Szeged365.hu megírta, a Pakovo Selo és Miljevac közötti területen a Cikola folyó kanyonjában találták meg az eltűnt magyar katonai helikopter roncsait és a legénység két tagjának holttestét. A járművön utazó harmadik után még kutatnak a helyi hatóságok. A Blikk szerint két horvát lap is nem hivatalos forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a pilóta nem vette észre egy zipline huzalt, amibe beleakadt a helikopter. A zipline egy olyan, rendszerint rozsdamentes acélból készült drótkötélpálya, amely két magaslat között kifeszítve helyezkedik el, és amelyen a megfelelő szerkezet segítségével átcsúszhatunk egyik pontból a másikba.

2019-BEN ÉRKEZTEK EZEK A TÍPUSÚ GÉPEK HAZÁNKBA

24.hu most azt írja, hogy a Magyar Honvédség első két Airbus H145M típusú helikoptere négy éve, 2019-ben érkezett Magyarországra. A még Benkő Tibor vezette Honvédelmi Minisztérium 2018-ban jelentette be, hogy Magyarország húsz darabból álló flottát vásárol a németországi központtal működő Airbus Helicopterstől. Ezek az Airbus-gépek voltak az első igazán nagy tételek az Orbán-kormány felpörgetett katonai beszerzései között. Akkori hírek szerint a kormányzat lépcsőzetes kifizetéssel összesen mintegy 100 milliárd forintot fizetett az új helikopterekért. Ez alapján lehetett kalkulálni, hogy a gépek a járulékos költségekkel és a személyzet kiképzésével együtt átlagosan darabonként 5 milliárd forintba kerültek a költségvetésnek.

Forrás: szeged365.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb