Mindenmás

Félmilliárdot csalt el a bajai számlagyár, lecsapott a NAV

Fiktív számlákkal mintegy félmilliárd forintnyi kárt okozó bajai bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte az adóhatóság csütörtökön az MTI-vel. Azt írták, az akcióban 48 pénzügyi nyomozó és 40 bevetési járőr vett részt.

Mint megtudtuk, a NAV munkatársai nyolc embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük a bíróság elrendelte a bűnbanda irányítójának és két segítőjének letartóztatását. A nyomozás üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűncselekmény miatt folyik.

VISSZAVÁNDOROLT A PÉNZ A MEGRENDELŐHÖZ

A közlemény szerint a bajai irodából működtetett számlagyár jellemzően erdészeti, építőipari és mezőgazdasági tevékenységekről állított ki valótlan tartalmú számlákat a céghálózatban szereplő megrendelők részére, hogy fizetendő áfájukat jogosulatlanul csökkenteni tudják. A befogadó társaságok alatt elhelyezkedő fiktív cégek stróman ügyvezetőinek toborzását a cégláncolat irányítójának „bizalmi embere” végezte. A hamis gazdasági eseményeket színlelt banki tranzakciókkal leplezték, az átutalt összegek pedig készpénzben vándoroltak vissza a megrendelőkhöz.

EGYMILLIÁRD FORINTOT MEGHALADÓ ÖSSZEGBEN ZÁROLTAK INGATLANOKAT

A bűnügyi terület munkatársai a bizonyítékok beszerzése mellett egymilliárd forintot meghaladó összegben zároltak ingatlanokat, gépjárműveket, követeléseket, valamint bankszámlákat, illetve nagy értékben foglaltak le készpénzt, arany ékszereket és karórákat – ismertette a NAV.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb