Közélet

Áldatlan állapotok vármegyénkben a határnál: kővel dobálják, üveggolyóval csúzlizzák a rendőröket az embercsempészek

Kővel, sárral dobálják, üveggolyóval csúzlizzák a határkerítésnél dolgozó rendőröket, a statisztikai adatok szerint egy év alatt 485 támadás érte az egyenruhásokat, 12-en megsérültek és 210 járművet törtek össze – hangzott el a Duna tévécsatornán látható Kékfény hétfő esti műsorában. A stáb három hétig forgatott a határkerítés mellett Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun vármegyében, az ott szerzett tapasztalataikat osztották meg.

A Kékfény stábja három hétig forgatott a határkerítés mellett Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun vármegyében, hogy bemutassa, miként küzdenek a kerítésnél és a mélységi felderítésben dolgozó rendőrök és határvadászok az illegális migránsok feltartóztatásáért, miközben az embercsempészek folyamatosan támadják őket.

EGY ÉJSZAKA ALATT AKÁR 7-800 MIGRÁNS IS MEGPRÓBÁL ILLEGÁLISAN ÁTJUTNI A KERÍTÉSEN

Az egyenruhások állandóan veszélyben vannak, és óriási a nyomás, egy éjszaka alatt akár 7-800 migráns is megpróbál illegálisan átjutni a kerítésen. A rendőrök nem csak a hőkamerára hagyatkoznak, a csapásokat, nyomokat is folyamatosan figyelik, és rendszeresen ellenőrzik azokat az elhagyott, lepusztult tanyákat is, amelyeket arra használnak a menekültek, hogy elrejtőzzenek, megpihenjenek néhány órára – mondták el.

A STÁB TAGJAIT IS TÖBB ATROCITÁS ÉRTE A FORGATÁS ALATT

A stáb tagjai beszámoltak arról, hogy eligazítást a Röszke melletti egykori tranzitzónában kaptak, ahol évekkel ezelőtt a feltartóztatott migránsokat őrizték, ma már két szolgálat között ezekben a konténerekben pihennek a rendőrök és a határvadászok. A forgatócsoport tagjainak golyóálló mellényt és sisakot is adtak, ezekre szükségük is volt, ugyanis a forgatás ideje alatt őket is többször dobálták, csúzlival lőttek rájuk, és gépfegyverlövéseket is hallottak. Többször próbáltak a forgatás közben a menekültekkel beszélgetni, de – mint elmondták – senki nem akart válaszolni.

ÁLDATLAN ÁLLAPOTOK URALKODNAK A HATÁRON

A feltartóztatott migránsokat szállítóautók viszik a határhoz, ahol mindenkit visszatoloncolnak Szerbiába. Az egykori röszkei tranzitzóna parkolójában tucatszámra állnak a “leharcolt” rendőrautók. A karosszériájuknak egyetlen eleme sincs, amelyet ne rongáltak volna meg. A kerítésen is mindenhol fennakadt fák, kövek vannak, a korábbi dobálózások maradványai. Minden éjszaka több helyen is szétvágják a drótokat a csempészek, és másnap hiába javítják ki ezeket a karbantartók, éjszaka újabb helyeken rongálják meg. Sőt, rendszeresen letépik a szögesdrótokat, és kifeszítik a két kerítés közé, így próbálják megakadályozni a rendőrautók mozgását – számoltak be a történésekről a műsorban.

A SZOMSZÉDOS VÁRMEGYÉBEN, A CSONGRÁDI HATÁRSZAKASZNÁL A LEGDURVÁBB A HELYZET

Elhangzott az is, hogy tavaly 120 százalékkal nőtt az illegális migránsok száma, több mint 269 ezren lépték át az ország határait. Az utóbbi időben a csongrádi határszakasznál a “legdurvább” a helyzet. Szárazföldön a kerítésen keresztül, de a Tiszán is folyamatos az emberáradat a Kékfény riportja szerint.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb