Mindenmás

Kristálytól lett rosszul egy 19 éves tiszakécskei lány – a rendőrök nem hagyták futni a dílereket

Kristály nevezetű drogtól lett rosszul egy 19 éves tiszakécskei lány. A tiltott szer terjesztőit nem hagyták futni a helyi rendőrök, gyorsan elkapták a szintén helybéli dílereket, tudatta a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Tájékoztatásuk szerint június 11-én délelőtt érkezett bejelentés a Kecskeméti Rendőrkapitányságra egy háziorvostól, mert az egyik pácienséhez mentőt kellett hívni. A doktor arra gyanakodott, hogy a 19 éves lány drogot fogyasztott, ez okozta a rosszullétét.

EGY 42 ÉVES, TÖBBSZÖRÖSEN BŰNTETETT ELŐÉLETŰ FÉRFITÓL SZEREZTE A DROGOT

A rendőrök nyomozást rendeltek el a történtek tisztázása érdekében. Kiderült, hogy a fiatal néhány barátjával előző este szórakozni volt, majd egy tiszakécskei házba mentek, ahol új pszichoaktív anyagot – a köznyelvben csak kristálynak hívott fehér port –fogyasztottak. A drogot egy ismerősétől kapta, aki a gyanú szerint néhány hónapja a tiltott szerrel való kereskedésből tartja el magát. A 42 éves – többszörösen büntetett előéletű – férfit a tiszakécskei zsaruk még a múlt héten elfogták és őrizetbe vették, ő jelenleg letartóztatásban van.

EGY 24 ÉVES FIATAL VOLT A TÁRSA

Társa is volt a terjesztésben: egy 24 éves szintén tiszakécskei fiatal, akit június 28-án hajnalban fogtak el.  Őt a helyi nyomozók szintén őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A rendőrök mindkettejüket új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével gyanúsítják.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb