Közélet

Döntöttek: nem megy börtönbe az újbudai rendőrgyilkos

Az ügyészség börtön helyett kényszergyógykezelést kért az újbudai rendőrgyilkos ellen, ugyanis megállapították róla, hogy elmebeteg. Fürcht Pál főügyész elmondása szerint a támadó férfi betegségének egyik tünete az irracionális téveszme, ez okozta a gyilkosság éjszakáján is a problémát, írta meg az Index.

Mint a Szeged365.hu felidézte,  január 12-én éjszaka három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy férfi Újbudán, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövés után lábon lőtte, ezután a támadót elfogták. Az egyik rendőr, a 29 éves Baumann Péter olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban meghalt. A meggyilkolt rendőr családalapításra és esküvőre készült párjával, 2021-es teljesítményét kiválóra értékelték. A főtörzsőrmester februárban lett volna 30 éves.

POSZTUMUSZ RENDŐR FŐHADNAGGYÁ NEVEZTÉK KI

A januári akcióban a XI. Kerületi Rendőrkapitányság öt munkatársa vett részt. Őket – köztük posztumusz Baumann Pétert – „az Újbuda területén elkövetett bűncselekmények felderítésében, az elkövetők elfogásában tanúsított kiemelkedő tevékenységükért és felelősségteljes munkájukért polgármesteri dicséretben részesítette László Imre polgármester” – állt a kerületi önkormányzat korábbi közleményében. A fiatal férfit január végén temették el, és posztumusz rendőr főhadnaggyá nevezték ki.

AZT GONDOLTA A TÁMADÓ, HOGY VESZÉLYBEN AZ ÉLETE, IDŐS SZOMSZÉDJÁT IS MEG AKARTA MENTENI

“A támadó férfi betegségének egyik tünete az irracionális téveszme. Úgy gondolta, a rendőrök miatt veszélyben az élete, ezért elhatározta, hogy akár a megölésük árán is ki kell jutnia ebből a helyzetből. Meg akarta szerezni tőlük a lőfegyverüket is. Ezeket nem sikerült, viszont a dulakodásban a földre került kést igen” – jelentette be sajtótájékoztatón Fürcht Pál főügyész.

Blikk cikke szerint a pszichiátriai betegsége miatt kényszerképzetekkel élő férfi hangokat hallott kiszűrődni szomszédja lakásából, biztos volt benne, hogy a 84 éves asszony veszélyben van. Betonbontó kalapáccsal betörte az ajtót, majd amikor látta, hogy még sincs baj, próbálta nyugtatni a nőt, aztán saját maga értesítette a rendőrséget. A rendőröknek is elmondta mindezt.

A BILINCS LÁTTÁN A FÉRFI MEGVADULVA TÁMADT A RENDŐRÖKRE

Terdik Tamás rendőrkapitány visszaemlékezése szerint a férfi kezdetben együttműködő volt, kérésre átadta a kabátjában lévő kést, épp a később halálra szúrt Baumann Péternek. Nem állt ellen akkor sem, amikor közölték vele, hogy a kapitányságon kihallgatják. A rendőrök látták rajta, hogy zavart, ezért úgy gondolták, biztosabb, ha megbilincselve viszik. De mint kiderült, ez okozta a bajt, ugyanis mikor rátették a bilincset, a férfi elborult, és megvadulva a rendőrökre támadt. A dulakodás közben a korábban tőle elvett kés a földre esett, a férfi felmarkolta, és szurkálni kezdett. A lépcsőház időzítős világítása éppen lekapcsolt, a sötétben pedig a támadó mellkason szúrta Baumann Pétert, aki nem sokkal később meghalt, két másik kollégáját pedig megsebesítette.

NEM HASZNÁLHATTAK FEGYVERT

„A történtek után én is hallottam olyan véleményeket, hogy rosszul képzett rendőröket küldtek intézkedni, de ez nem igaz. Kezdettől fogva egyenlőtlen volt a küzdelem: a tettes ki akarta oltani a vele szemben intézkedők életét, a rendőrök csak megfékezni akarták, és ügyelniük kellett arra, hogy közben meg ne sérüljön. A rendőrök nem használhatták a fegyverüket a helyszínen otthonosan mozgó, erős testalkatú támadóval szemben a rájuk borult sötétség miatt. A támadó fizikai erejét az az irreális téveszméje is erősítette, hogy az életéért küzd. Az egyik rendőr kikapta a kezéből a kést, és eltörte, így azok a vélekedések sem igazak, hogy a rendőrök gyenge fizikumúak lettek volna. Elektromos sokkolót is próbáltak ellene használni, de a férfi téli ruházata miatt nem találtak szabad bőrfelületet rajta a dulakodás perceiben” – sorolta Fürcht Pál.

DÖNTENI KELLETT: OTT MARAD HALDOKLÓ BAJTÁRSÁVAL, VAGY SÉRÜLT KOLLÉGÁJA SEGÍTSÉGÉRE SIET AZ ÜLDÖZÉSBEN

A főügyész arról is beszélt, hogy még aznap éjjel kihallgatták a szolgálatirányító parancsnokot, aki vállsérült kollégájához csatlakozva üldözni kezdte a férfit. “Olyat mondott, ami engem is nagyon megrázott. Könnyeivel küszködve beszélt arról, hogy döntést kellett hoznia, ott marad a súlyosan megsérült, haldokló Baumann Péterrel, vagy szintén sérült kollégája után megy, segíteni őt az elfogásban. Az utóbbit választotta, és ezért nem foghatta a haldokló Baumann Péter kezét. Meggyőződésem, hogy a helyes utat választotta. A kiérkező mentők megpróbálták a lehetetlent, de nem sikerült, Baumann Péter hősi halált halt” – tette hozzá.

Terdik Tamás rendőrkapitány a sajtótájékoztató végén közölte, vizsgálják az olyan szúrásálló speciális védőmellények beszerzését, amivel a hasonló tragédiák megelőzhetők lehetnek.

Forrás: szeged365.hu/index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb