Mindenmás

Furcsa páros tolt egy babakocsit az éjjel Kecskeméten – nem kerülték el a rendőrök figyelmét

Egy kecskeméti járőr a hajnali órákban figyelt fel két férfira: babakocsi és kerekes kuka volt náluk, ami a korai órában nem mindennapi látvány a vármegyeszékhelyen. A különös páros igazoltatásakor aztán kiderült, hogy nem sétálni indultak, tudtuk meg a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól.

AZ EGYIK FÉRFI ELBÚJT A MAGAS ALJNÖVÉNYZETBEN A RENDŐRÖK ELŐL

A kecskeméti szolgálatirányító parancsnok július 26-án fél három körül rendőrautóval cirkált a vármegyeszékhelyen, és vigyázott azokra, akik még az igazak álmát aludták. A járőrözés során egy szokatlan kép tárult a szeme elé: meglátott két férfit, akik közül az egyik egy babakocsit tolt, a másik pedig egy műanyag kukát húzott maga után. A két alak észrevette a szolgálati kocsit, és egyikük azonnal kereket oldott. A rendőr erősítést kért kollégáitól, akik pillanatokon belül a segítségére siettek, és meg is találták azt a 29 éves férfit, aki korábban próbált elmenekülni; egy kerítés tövében, a magas aljnövényzetben bújt el, eredménytelenül. Társa – egy 32 éves kecskeméti lakos – a futás helyett észrevétlenül el akart oldalogni, de a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának egyenruhásai mindkettejüket előállították.

NEM VÉLETLENÜL AKARTAK ELOSONNI A RENDŐRI ELLENŐRZÉS ALÓL

Kiderült, hogy a duó tagjai nem véletlenül akarták kivonni magukat a rendőri ellenőrzés alól: a babakocsi és a kuka nagy mennyiségű rezet rejtett. A szajrét egy közelben lévő cég telephelyéről tulajdonították el. Átmásztak a kerítésen, befeszítették az egyik raktár ajtaját, és több százezer forint értékű réztárgyat pakoltak a babakocsiba és a kukába, majd hazaindultak.

LOPÁS MIATT KELL FELELNIÜK

A kecskeméti nyomozók a két férfit lopás bűntettének gyanúja miatt őrizetbe vették, és kihallgatásukat követően kezdeményezték letartóztatásukat.

Forrás és fotók: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb