Magyar hölgy a kecskeméti Mercedes új ügyvezetője



Szetei Hajnalka logisztikai igazgató vette át 2023. július 1-jétől az öt ügyvezetői pozíció egyikét a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában. Elődje az ügyvezetői pozícióban, Mátis Péter Tuscaloosában, a Mercedes-Benz amerikai járműgyárában folytatja karrierjét – számolt be róla az Autószektor.

Szetei Hajnalka 2010-ben költözött szülővárosából, Szegedről Kecskemétre, hogy az elsők között csatlakozzon a Mercedes-Benz gyárának csapatához.

„Izgalmas időszak volt, és már kezdettől fogva jó, igazán családias légkörben dolgoztunk. Különösen büszke vagyok arra, hogy szinte az első lépésektől fogva aktív részese lehetek a gyár sikertörténetének”

– mondta a lapnak Szetei Hajnalka, és hozzátette: „a Mercedes-Benz támogatott abban, hogy megvalósíthassam a karriercéljaimat”.

Szetei Hajnalka 2013-ig a Mercedes-Benz gyár logisztikai területén, a gyártáshoz szükséges anyagbeszerzésért felelt, majd több éven keresztül a beszállítók irányításáért felelős logisztikai osztályvezetőként erősítette a gyár csapatát. 2017-ben a HR-területre váltott, és a cég toborzási csapatát vezette. Két évvel később visszatért a logisztikához, előbb a programtervezés, termelésirányítás és készautó-kiszállítás részleg irányítása tartozott hozzá, 2022 júliusa óta pedig már a kecskeméti gyár logisztikai igazgatójaként dolgozik. Szetei Hajnalka 2023. július 1-től tölti be az öt ügyvezetői poszt egyikét.

A kecskeméti Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. vezetői struktúrája 2023. július 1-től az alábbiak szerint alakul át:

  • Gyárigazgató, CEO/ügyvezető igazgató: Christian Andreas Wolff

További ügyvezetők:

  • Szetei Hajnalka,
  • Kovács Tamás Ákos,
  • Karsten Twele,
  • Dirk-Alexander Servos

Forrás: Autószektor

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb