Mindenmás

Vádlottak padjára kerül az erőszakos fülöpszállási testvérpár: darabokra tört a kerítésléc, amivel a sértettet arcon ütötték

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete, illetve súlyos testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy fülöpszállási testvérpárral szemben, akik egy parkolási vitából kialakult konfliktus során törött sörösüveggel, illetve faléccel bántalmazták a sértetteket.

NEM TUDOTT A VÁDLOTTAK AUTÓJÁTÓL BESZÁLLNI A SAJÁT JÁRMŰVÉBE, EZÉRT MEGKÉRTE, HOGY ÁLLJANAK ARRÉBB

A vádirat szerint a büntetett előéletű fülöpszállási testvérpár 2022. március 4-én a késő esti órákban ittasan, autóval érkezett a szomszédos településen található vendéglátóhelyre. Az autóval a fiatalabbik testvér a presszó előtt parkolt le. Nem sokkal a vádlottak megérkezését követően egy szintén autóval érkező társaság – köztük az ügy két sértettje is – távozni akart a szórakozóhelyről. Mivel a vádlottak gépkocsija túl közel állt az ő autójukhoz, abba nem tudnak beszállni, ezért az egyik férfi megkérte az elkövetőket, hogy álljanak arrébb. A fiatalabb testvér ezen felidegesítette magát és indulatosan megkérdezte a férfit, hogy „mi van, nem tudsz kiállni?”, majd azzal fenyegetőzött, hogy felgyújt mindent. Emiatt a férfi bement a presszóba és értesítette a rendőrséget.

DARABOKRA TÖRT A KERÍTÉSLÉC, AMIVEL A SÉRTETTET ARCON ÜTÖTTÉK

Ezt követően a vádlott magához vett egy 120 cm hosszú lécdarabot és azzal olyan nagy erővel megütötte az arcán a távozó társaság mellette álló tagját, hogy a kerítésléc darabokra tört. Ezalatt a bátyja visszament a presszóba. Itt a másik sértett felszólította őt, hogy távozzanak. Emiatt a két férfi között szóváltás, majd dulakodás alakult ki. Ennek során a sértett megpróbálta kilökni a presszó teraszáról az elkövetőt, aki felkapott egy törött sörösüveg-darabot és a sértett nyakának irányába csapott.

CSAK A SZERENCSÉN MÚLOTT, HOGY NEM LETT NAGYOBB BAJ

A bántalmazás következtében mindkét sértett súlyos sérüléseket szenvedett. Az idősebb férfi cselekménye a nyak felé mért csapás folytán életveszélyes sérülés okozására is alkalmas volt, annak elmaradása csak a szerencsén múlott.

A főügyészség az idősebb testvért életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, míg öccsét súlyos testi sértés bűntettével és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolja és velük szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A testvérek bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Forrás és fotók: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb