Mindenmás

Egy anya és két lánya lopott el egy yorkit egy kiskőrösi ház udvarából, majd megtalálóként maguk jelentkeztek a rendőrségen

Egy yorki tűnt el az egyik udvarból Kiskőrösön, de a település egyenruhásainak hála pár órával később ismét gazdájával lehetett a kiskutya. A gyanú szerint egy családnak megtetszett az állat, ezért elemelték, így most lopásért kell felelniük, közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán.

GYANÚS VOLT, HOGY NEM VÁRTA AZ UDVARBAN MUNKÁBÓL HAZATÉRŐ GAZDÁJÁT

Elmondásuk alapján munkából ért haza egy kiskőrösi férfi július 31-én reggel, amikor meglepődve tapasztalta, hogy nem rohant elé házi kedvence, ahogy egyébként minden alkalommal szokott. Kutyája az udvarban lakik, azonban gondosan körbekerítették a telket, hogy véletlenül se szökjön ki az állat. Gazdája úgy sejtette, hogy valaki felállt a kerítésére, kiemelte a négylábút, és elvitte, ezért jelentette a történteket a helyi rendőrkapitányágon.

EGY ANYA ÉS KÉT LÁNYA VIHETTE EL AZ ÁLLATOT, KÉSŐBB MEGTALÁLÓKÉNT JELENTKEZTEK A RENDŐRSÉGEN

A kiskőrösi rendőrök kutatni kezdtek a yorki után, szemtanúkat kerestek és adatot gyűjtöttek. Beszereztek egy felvételt is, amin három nőt láttak, és felmerült a gyanú, hogy közük lehet a lopáshoz. A triót azonosították, kiderült, hogy egy anya és két lánya járt a környéken a bűncselekmény lehetséges időpontjában. A rendőrök a lakcímükre vonultak, azonban a nők tagadták, hogy elvitték volna a kis házőrzőt, és azt állították, hogy nem találkoztak az állattal. Nem sokkal később bejelentés érkezett: a házi kedvencet megtalálták azok a nők, akiket korábban megkérdeztek az esettel kapcsolatban.

KÉSŐBB BEVALLOTTÁK TETTÜKET

A helyszínre vonuló rendőröknek bevallották, hogy megtetszett nekik az állat, ezért elvitték. A nyomozók munkájának eredményeként a kutyus még aznap visszakerült a gazdájához. A lopásért egy 24, egy 18 éves nőnek és az édesanyjuknak kell felelnie, egyiküket már ki is hallgatták a nyomozók.

Forrás és fotó: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb