Mindenmás

Ellopott egy biciklit Kerekegyházán, megunta a tekerést, eladta azt és buszjegyet vett az árából a 29 éves tolvaj

Nem jutott messzire az a 29 éves tolvaj, aki Kerekegyházán lovasított meg egy lezárt biciklit. Tettét a kamerafelvételek ugyanis rögzítették, így egy kunadacsi polgárőr, egy kerekegyházi városrendész és egy kunszentmiklósi járőrpár közös munkájának eredményeként pár órán belül fülön csípték a férfit, tudtuk meg a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól.

AZ EGYIK BUSZMEGÁLLÓ MELLETTI FÁHOZ VOLT LEZÁRVA A BICIKLI

Mint írták, egy asszony értesítette a rendőrséget arról, hogy július 31-én reggel lezárta a biciklijét Kerekegyházán, az egyik buszmegálló melletti fához, azonban pár órával később nyoma veszett, valaki ellopta. Az ismeretlen tolvaj lefeszegette a zárat, így lovasította meg a kerékpárt. A kecskeméti nyomozók keresni kezdték az elkövetőt, és a kutatásba bekapcsolódott a kerekegyházi városrendész is, aki továbbadta az információt a kunadacsi polgárőröknek.

MEGUNTA A TEKERÉST, ÍGY GYORSAN TÚLADOTT A BICIKLIN, AZ ÁRÁBÓL PEDIG BUSZJEGYET VETT

Végül az egyik polgárőr egy kamerafelvételen felfedezte a tolvajt, aki éppen a frissen szerzett zsákmánnyal kerekezett Kunadacs felé. Azonosították is a férfit, így a csapatmunka pár óra alatt eredményre vezetett. A tolvajt egy ismerősénél fogták el, de a bicikli ekkor már nem volt nála. Kiderült, hogy megunta a tekerést, és inkább értékesítette a lopott holmit, hogy buszjegyet vegyen az árából. Még aznap sikerült a kerékpár nyomára bukkanni, amit az egyenruhások lefoglaltak és visszaadtak jogos tulajdonosának. A 29 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki a vagyon elleni bűncselekmény miatt. Jelenleg szabadlábon védekezhet, de a nyomozók vizsgálják, hogy más, hasonló jellegű üggyel gyanúsítható-e.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb