Közélet

Emelt ösztöndíjjal és ingyenes étkezéssel csábít diákokat a kormány a honvéd középiskolákba

Emelt összegű ösztöndíjat és ingyenes étkezést is kapnak a honvéd kadétok a honvédelemi tárca irányítása alá tartozó köznevelési és szakképző intézményekben – derült ki a Magyar Közlönyből.

ÖSZTÖNDÍJ ÉS INGYENES ÉTKEZTETÉS

Mint a Szeged365.hu írta, a kadétok a kilencedik évfolyam második felétől – tanulmányi átlaguktól függően – havi 16-67 ezer forint közötti ösztöndíjban részesülnek majd. Az ösztöndíjak február 1-ig visszamenőlegesen módosulnak, a különbözetet egy összegben, a módosítás kihirdetését követő 60. napig térítik meg a tanulóknak. Emellett a honvédelmi intézmények tanulói szeptember 1-jétől ingyenes étkeztetést is kapnak.

HAZAFIAS SZEMLÉLETŰ FIATALOKRA VAN SZÜKSÉG

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a döntést azzal indokolta, hogy „a fiatalok egyre nagyobb számban mondanak igent a haza szolgálatára” és ezt az elkötelezettséget támogatni akarják. Hozzátette, hogy a kormány azért is akar minél többrétű támogatást nyújtani a honvédelem ügye iránt érdeklődő fiataloknak, mert „az ország védelméhez nemcsak modern eszközökre, hanem jól felkészült és helyes erkölcsi alapállású és hazafias szemléletű fiatalokra van szükség”.

EMBEREKET VÁRNAK A VASAKRA

Szalay-Bobrovniczky éppen a múlt héten jelentette be, hogy emelt összegű illetménnyel várják a fiatalokat a Lynx, azaz a Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba. A kezdő fizetés belépő őrvezetői szinten bruttó 737 ezer forint lesz.

Forrás: szeged365.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb