Mindenmás

Ittas, alvó férfiakat fosztott ki Kecskeméten egy ukrán nő – kedden fülön csípték a nyomozók

Egy 43 éves ukrán nőt vettek őrizetbe a kecskeméti nyomozók, aki a gyanú szerint több embert is kifosztott Kecskeméten: általában a sértett fél ittasságát kihasználva tulajdonította el értékeiket – tudtuk meg a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól.

A FÉRFI LÁTÁSBÓL ISMERTE MÁR AZ UKRÁN ASSZONYT

Munkába készült egy kecskeméti férfi július 18-án 21 óra körül, azonban úgy döntött, hogy inkább iszogatással tölti az estét. Bevásárolt szeszből az egyik dohányboltban, időközben pedig még társasága is akadt, ugyanis az üzlet előtt egy ukrán származású nőbe botlott. Az asszonyt látásból már ismerte, ezért szóba elegyedett vele, majd sétálgatni kezdtek a városban.

A NŐ, AMÍG ALUDT, KIFOSZTOTTA, MAJD KÉSŐBB EZT LETAGADTA

Hajnalra a férfi elfáradt az italtól, és egy társasház lépcsőjén hajtotta álomra a fejét. Amikor felriadt, sem az újdonsült barátját, sem az értekeit nem találta. Másnap a piacon összetalálkozott előző esti ivópartnerével, aki a kezében tartotta a férfi szatyrát, a nyakában pedig a munkahelyi belépőkártyája lógott. A sértett számonkérte a tolvajt, de az tagadta tettét, és odébbállt.

TÖBB LOPÁSSAL IS ÖSSZEKÖTÖTTÉK A RENDŐRÖK AZ UKRÁN NŐT

A férfi beszámolt a történtekről a vármegyeszékhely nyomozóinak, akikhez pár nappal korábban egy hasonló esetről már érkezett bejelentés. A sértett ez esetben is részeg volt, és a városközpontban, egy padon elaludt, majd ittas állapotát kihasználva valaki elvette a táskáját, benne a pénzével, irataival. A hónap elején lopásról érkezett feljelentés, a feltételezett elkövető ez esetben is egy ukrán nő volt. Ekkor egy kávézóban ismerkedtek össze a felek, és a sértett a lakásába is meghívta új partnerét, ahonnan másnap a telefonjával együtt távozott az asszony.

KEDDEN ELFOGTÁK AZ ASSZONYT

A rendőrök úgy sejtették, hogy a három eset összefügg, gyanújukat végül a beszerzett bizonyítékok igazolták. A 43 éves asszonyt augusztus 15-én, kedden elfogták és őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki a két kifosztásért és a lopásért. A kecskeméti nyomozók kezdeményezték a nő letartóztatását, és vizsgálják, hogy elkövetett-e más bűncselekményt is.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb