Mindenmás

Kilenc kutya volt bezárva az autóba: szerb kutyacsempészt fogtak az M5-ösön, a hetényegyházi pihenőnél (videóval)

Kilenc kutyát szállított hamis útlevelekkel Magyarországon keresztül Lengyelországba egy szerb férfi, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M5-ös autópálya hetényegyházi pihenőjéből már nem engedték tovább – közölte a hatóság csütörtökön.

KITILTOTTÁK A KUTYÁKAT AZ ORSZÁGBÓL

A közlemény szerint az autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán állították meg a bosnyák rendszámú furgont a pénzügyőrök. Kilenc kutyával tartott Lengyelországba a sofőr. Az állatokhoz bemutatott okmányok hiányosak voltak, ezért a járőrök értesítették az illetékes kormányhivatalt – emelték ki. A hatósági állatorvos azonnal megtiltotta az Európai Unió területére tisztázatlan úton bekerült kutyák Magyarország területén való tartózkodását.

A SOFŐR EGY NAPPAL KORÁBBAN RÖSZKÉNÉL LÉPETT BE AZ ORSZÁGBA, 18 HAMIS ÁLLATÚTLEVÉLLEL

A sofőr azt mondta, a kutyákat az útlevelekkel együtt egy szerb ismerősétől vette át egy Baja közeli útszakaszon. Kiderült az is, hogy a férfi alig egy nappal korábban Röszkénél lépett be az országba, akkor 18 előre kitöltött, feltehetően hamis állatútlevelet találtak nála. A helyszínre érkező rendőrök gyanúsítottként hallgatták meg – áll a közleményben.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb