Mindenmás

Ki akarta rabolni korábbi haragosát egy férfi Szabadszálláson, végül megütötte és egy kukát is szétvert

Garázdaság és rablási kísérlet miatt nyomoztak a rendőrök Szabadszálláson. Mint kiderült, az elkövető ugyan elmenekült a helyszínről, de a kunszentmiklósi nyomozók rövid időn belül elfogták.

A rendőrség szerint egy 24 éves szabadszállási férfi 2023. augusztus 21-én hajnalban sétált a településen, amikor egy korábbi haragosa meglátta és odament hozzá, hogy pénzt követeljen tőle. Az áldozat megijedt, ezért átadta a tárcáját, csakhogy az üres volt.

MEGÜTÖTTE A FÉRFIT

A zsaroló ezek után megfenyegette, hogy bántalmazni fogja, ha nem ad neki pénzt, és követelte, hogy forgassa ki a zsebeit. Ám a sértett nem tett eleget ennek, az agresszív férfi pedig beváltotta ígéretét: megütötte. A sértettnek végül sikerült elmenekülnie.

SZÉTVERT EGY KUKÁT

Mint kiderült, itt még nem lett vége a történetnek, ugyanis a felek nem sokkal később ismét találkoztak a város buszpályaudvarán. Az agresszív férfi ekkor sem tudta kordában tartani az indulatait, és szétvert egy kukát. A rendőrséget egy szemtanú értesítette, az egyenruhások pedig a helyszínre siettek, de már nem érték ott az elkövetőt. Miután tisztázták az eset körülményeit, a tettes után kezdtek kutatni, és rövidesen elfogták, majd őrizetbe vették. A szintén 24 éves szabadszállási férfit gyanúsítottként hallgatták ki rablás kísérlete és garázdaság miatt, majd kezdeményezték letartóztatását.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb