Sport

Történelmi pillanat: a Kecskeméti TE játékosai közül hárman is bekerültek a válogatott keretbe

Marco Rossi, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya kedden kihirdette válogatott keretét, mely a Szerbia elleni Eb-selejtezőre, illetve a Csehország elleni felkészülési meccsre készülhet majd jövő héttől. A kapitány bejelentése történelmi pillanat volt a Kecskeméti TE életében, ugyanis a klub három játékosa is bekerült a keretbe, közölték kedden.

Mint írták, nagy büszkeségünkre, Szalai Gábor, Szuhodovszki Soma és Horváth Krisztofer is bekerült a keretbe.

  • Szalai Gábor már a nyár eleji kerethirdetéskor is ott szerepelt a névsorban, ám akkor még nem lépett pályára Montenegró és Litvánia ellen, most azonban újra itt lesz számára az esély azok után, hogy a litvánok ellen már a kispadon ülhetett.
  • Debütálhat a válogatottban Szuhodovszki Soma, illetve Horváth Krisztofer is, akiket személyesen is megnézett szombaton a kapitány a Puskás Akadémia elleni bajnokin. Korábban mindketten szerepeltek már a korosztályos nemzeti csapatokban, az A-válogatottba azonban először kaptak meghívást.

TÖRTÉNELMET ÍRTUNK

Korábban Tököli Attila, illetve Szalai Gábor kapott KTE játékosként meghívót a magyar válogatottba, olyan azonban még soha nem fordult elő, hogy egynél több játékos kerüljön be egyszerre a nemzeti csapat keretébe.

A magyar válogatott szeptember 7-én Szerbiában vív Eb-selejtezőt 20:45-ös kezdéssel, majd szeptember 10-én 18:00-kor Csehországot fogadja a Puskás Arénában felkészülési mérkőzésen.

Forrás és fotó: kecskemetite.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb