Közélet

Régóta várt helyfoglalási funkcióval bővült a MÁV applikáció

A folyamatosan fejlesztett MÁV applikáció újabb funkcióval bővült: immár az utasok helyfoglalás esetén kiválaszthatják, hogy ablak vagy folyosó felőli, esetleg asztalnál lévő ülőhelyet válasszon a rendszer számukra a helyjegyes vonatokra, de például családtag, ismerős számára korábban lefoglalt ülőhely mellé is kérhető helyfoglalás – közölte a MÁV.

Újabb, régóta várt fejlesztés révén immár paraméterezetten, helytulajdonság választással is lehet a vásárláskor helyet foglaltatni minden helyjegyes vonatra, többek között a kecskeméti vonalon közlekedő InterCity-kre is, de helyjegyes balatoni vonatokra és belföldi forgalomban helyjeggyel igénybe vehető nemzetközi vonatokra, továbbá azon nemzetközi vonatokra is, amelyek a MÁV applikációban elérhetők.

AZ UTASOK KIVÁLASZTHATJÁK, HOVA SZERETNÉNEK ÜLNI

A mobilapplikációban – a vásárlási folyamatot kiegészítő újabb lépéssel – az utasok helyfoglalás esetén kiválaszthatják, hogy ablak vagy folyosó felőli, esetleg asztalnál lévő ülésre szeretnének ülni majd, vagy már – akár családtag, ismerős számára – korábban megrendelt ülőhely mellé vennének újabb helyjegyet. Az asztal melletti hely opcionálisan választható az ablak vagy folyosó melletti üléshez is. Több utasnak történő egyidejű vásárlás esetén pedig egy helyet foglal a rendszer a beállított paraméter szerint, a többi helyet a lefoglalt ülés közelébe osztja ki.

HA VALAKI NEM SZERETNE ÉLNI A LEHETŐSÉGGEL, VÁLASZTHATJA AZ AUTOMATIKUS HELYKIOSZTÁST IS

Természetesen, csak akkor tudja a helytulajdonság választást teljesíteni a háttérrendszer, ha még rendelkezésre áll az igénynek megfelelő szabad ülőhely. Minél előbb vásárolunk helyjegyet, annál nagyobb az esély a megfelelő ülés kiválasztására. Ha valaki nem szeretne élni a paraméterezéssel, az eddigi automatikus helykiosztást is választhatja. Ha műszaki hiba miatt nem közlekedik az a kocsi, amibe az utas helyet foglalt, akkor előfordul, hogy másik típusú kocsival vagy akár pótlás nélkül közlekedik a vonat. Ilyenkor a helyfoglalás módjától függetlenül a korábban lefoglalt helyeket a rendszer átteszi a pótlásra kijelölt kocsiba. Amennyiben az eredetileg foglalt helyszám nem található a vonatban, az utasok elhelyezéséhez a jegyvizsgáló nyújt majd segítséget – közölte a vasúttársaság.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb