Mindenmás

Fél éven át titkos üzenetváltásokon keresztül droggal üzletelt egy dunavecsei férfi és társa, legalább 2 millió forint haszonra tettek szert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt vádat emelt két férfival szemben, akik közel fél éven át titkos üzenetváltást lehetővé tevő telefonos alkalmazás segítségével speeddel, ecstasyval és marihuánával üzleteltek.

A vádirat szerint a kábítószer fogyasztó dunavecsei férfi 2020 májusában anyagi haszon reményében elhatározta, hogy ismerősei körében kábítószert fog értékesíteni. Ennek érdekében felkereste a dunaföldvári férfit, akiről tudta, hogy kábítószerrel foglalkozik.

2 MILLIÓ FORINT HASZONRA TETT SZERT

Miután a két férfi megállapodott az üzlet részleteiről, a továbbiakban a megrendeléssel és az átvétellel kapcsolatos egyeztetéseket titkos üzenetváltást lehetővé tevő alkalmazáson keresztül bonyolították. Itt tárgyalták meg a kábítószerek fajtáját, mennyiségét, de a megrendelt áru leszállítását végző futár kinézetét és ruházatát is ennek segítségével közölte kereskedő társával a dunaföldvári férfi. Az amfetamin tartalmú „speed” por, továbbá az „ecstasy” tabletták és az utcai forgalomban „fű” néven ismert marihuána heti rendszerességgel cserélt gazdát, melynek révén ez idő alatt a kábítószert ismeretlen helyről beszerző dunaföldvári eladó legalább 2 millió forint haszonra tett szert.

NEMCSAK ÁRULTÁK, FOGYASZTOTTÁK IS A DROGOT

A viszonteladó vádlott Dunavecsén és Dunaföldváron árulta visszatérő vevőinek a kábítószert. A lakóhelyén tartott kutatás során a kalocsai nyomozók jelentős mennyiségű kábítószert találtak, emellett digitális mérlegeket és a kereskedéshez használt alufóliát, műanyag tasakokat foglaltak le. Dunaföldvári társa lakásán a marihuána mellett kokain is előkerült a növényi őrlők és pipák mellett. Kiderült, hogy a kereskedés mellett mindketten fogyasztottak is a kábítószerből.

FEGYHÁZBÜNTETÉS VÁRHAT RÁJUK

Az ügyészség mindkét férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja és ezért velük szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. Az ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő kábítószer-fogyasztó vevőkkel szemben – miután részt vettek a kábítószer-függőséget gyógyítókezelésen, továbbá megelőző-felvilágosító szolgáltatáson – megszüntette a büntetőeljárást. A bűnügyi felügyelet alatt álló vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb