Mindenmás

Napi prosztó: először bántalmazta, majd kirabolta párját egy férfi Bács-Kiskunban, fél óra alatt elkapták a rendőrök

Bántalmazta és kirabolta fiatal, 19 éves párját egy 31 éves férfi 2023. szeptember 13-án, Fajszon. A kalocsai rendőrök fél órán belül elfogták és elszámoltatták – tájékoztatott a Bács-Kiskun vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Nagyszülőket ment látogatni egy pár Fajszon még 2023. szeptember 13-án, de az összejövetel végül közel sem úgy sikerült, ahogy tervezték. A lány ugyanis meglátta párja telefonjában, hogy egy másik nővel beszélget, ami miatt összeszólalkoztak. A lány sértettségében faképnél hagyta párját és az egyik buszmegállóba indult, ám a férfi utánament. Próbálta megbékíteni kedvesét, majd mikor rájött, hogy nem jár sikerrel, erőszakos lett. Először ellökte, majd többször megütötte a lányt, végül pedig elemelt 5000 forintot a pénztárcájából. Az agresszív férfi ezután távozott a helyszínről. A sértett ezután értesítette a kalocsai rendőröket, akik egy percet sem vesztegettek: fél órán belül megtalálták a rablót és előállították. A 31 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb