Sport

Bíznak a töretlen sikerszériában: zsinórban 6 tétmeccset nyert meg a KTE tavasz óta hazai pályán, pénteken a Mezőkövesd ellen bizonyíthatnak

Zsinórban 6 tétmeccset nyert meg a Kecskeméti TE tavasz óta a Széktói Stadionban, de éppen a Mezőkövesd ellen kell nagyon felkészülten csatába menniük péntek este, amikor is hosszú idő után ismét hazai bajnoki vár a csapatra.

Pénteken hosszú idő után ismét hazai bajnoki vár a Kecskeméti TE csapatára, 20:00 órás kezdéssel a Mezőkövesd lesz a vendégük a Széktói Stadionban. Mint a klub írta, nagyon jó hazai formában várják ellenfelüket, de pont a matyóföldiek ellen kell nagyon óvatosnak lenniük. 

VERETLENÜL, GYŐZELMI SZÉRIÁBAN VÁRJÁK A HÍRÖS VÁROSIAK A MÉRKŐZÉST

A hazai pálya eddig valóban nagy előnyt jelentett a Kecskeméti TE számára ebben az idényben, hiszen eddig minden tétmeccsét megnyerte csapatunk saját pályáján. A Széktói Stadion igazi katlannak számít, ami nem újdonság, hiszen még az NB II-ben elkezdve sikerült egy 13 hónapos veretlenségi sorozatot is felállítani az előző idényben. A 2023/2024-es idény eddig még szebbre sikerült, hiszen minden hazai találkozóját megnyerték a Hírös városiak, így a veretlenség mellett egy győzelmi szériában is vannak játékosaik. Az idei bajnokságban ez négy meccset jelent, de már az előző idény utolsó két hazai meccsét is sikerült behúzniuk.

PONT A MEZŐKÖVESD VOLT TAVASSZAL, MELY MEGSZAKÍTOTTA A VERETLENSÉGI SOROZATOT

A klub szerint van azonban egy ellenfél, melynek maximálisan meg kell adniuk a tiszteletet ebben a helyzetben, és az éppen a Mezőkövesd, mely tavasszal megszakította a már említett 13 hónapos veretlenségi sorozatot. Ennek tükrében most sem számíthatnak a kecskemétiek könnyű találkozóra.

ÍGY ALAKULT A CSAPAT GYŐZELMI SZÉRIÁJA HAZAI PÁLYÁN

  • KTE – FTC 2-0 (2022/2023) 
  • KTE – Kisvárda 1-0 (2022/2023) 
  • KTE – Riga 2-1 (Európa-konferencialiga)
  • KTE – Kisvárda 3-1
  • KTE – Fehérvár 1-0
  • KTE – Puskás AFC 4-1   

PÁLINKÁS GERGŐ ELÁRULTA, A BAJNOKI SZÜNETBEN VOLT IDEJÜK FELKÉSZÜLNI A MEZŐKÖVESDRE

Pálinkás Gergő, a KTE játékosa, eddig ahol debütált, ott nem maradt adós a gólokkal, hiszen a támadó az Ekl-selejtező és a bajnokság után a MOL Magyar Kupában is rögtön gólt szerzett. A csapat nyáron szerződtetett csatára eddig 8 mérkőzésen 3 gólt szerzett kecskeméti színekben, ami nem rossz kezdés, ráadásul akrobatikus mozdulattal kellett a Soroksár ellen a kapuba találnia. Mint Pálinkás Gergő elmondta, a bajnoki szünetben volt lehetőségük felkészülni a Mezőkövesdre, persze így van ezzel alighanem az ellenfél is a másik oldalon.

“Volt időnk feltöltődni, jót is tett ez a kisebb bajnoki szünet, de a két hét alatt ettől függetlenül ugyanolyan keményen dolgoztunk. Felkészültünk a Mezőkövesdből is, ami remélem eredménnyel is párosul majd péntek este. Ellenfelünk kerete tele van kitűnő játékosokkal, játékuk is masszív, így megbontani egyáltalán nem könnyű őket. Minden meg fogunk tenni azért, hogy ez sikerüljön nekünk – tette hozzá a támadó.

Forrás és fotók: kecskemetite.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb