Mindenmás

Napi szürreál: földön húzta 78 éves áldozatát a rabló

A térfigyelő kameráknak, a részletes személyleírásnak és a nyomozók memóriájának köszönhetően rövid időn belül elfogták azt az elkövetőt, aki otthona előtt idős áldozata mögé lopózva próbálta meg kirabolni az asszonyt, majd amikor nem adta oda értékeit, a földön húzni kezdte őt. A nyomozást hamar befejezték az egyenruhások, és megküldték az iratokat az ügyészségnek – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

AZ OTTHONA AJTAJÁBAN LÉPETT MÖGÉ A RABLÓ

Tájékoztatásuk szerint 2023. március 31-én délután egy idős asszony bejelentést tett a rendőrségen, mert kirabolták. A sértett épp hazaért a lányától, a társasház ajtaját készült kinyitni, amikor mögé lépett egy ismeretlen, és megrántotta a kezében tartott táskáját. A sértett a földre esett, ám erősen fogta az értékét, ezért a rabló húzni kezdte az áldozatát. Végül a táska füle adta meg magát, a rabló pedig elszaladt a telefont tartalmazó zsákmánnyal.

KETTEN IS MEGHALLOTTÁK AZ ASSZONY KIABÁLÁSÁT

A 78 éves asszony kiabálását ketten is meghallották, akik még szemügyre tudták venni a támadót. Az esetről szerencsére a rendőrök is azonnal tudomást szereztek, így pillanatok alatt a helyszínre értek, és a szemtanúk, valamint a sértett személyleírása alapján keresni kezdték a rablót a környék térfigyelő kameráin. A felvételeken jól látszott az elkövető, akit a nyomozók rögvest felismertek, ugyanis korábban már többször folyt ellene eljárás.

A RABLÓ ÖNKÉNT SÉTÁLT BE A RENDŐRSÉGRE

A rendőrök a 36 éves férfi lakására vonultak, de sem őt, sem az ellopott holmit nem találták. A rabló tudomást szerzett arról, hogy keresik, ezért önként besétált a kapitányságra.

ELŐSZÖR TAGADOTT, MAJD MINDENT BEVALLOTT

Kihallgatásán először tagadta a bűncselekményt, majd végül mindent bevallott. Kiderült, hogy a táskát egy bokorba dobta, mivel értéktelen volt számára. Ügyében a nyomozást a napokban befejezték az egyenruhások és megküldték az iratokat az ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb