Közélet

Új kategóriákba sorolná az egészségügyi dolgozókat jövőre és polgárőröket rendelne a határra a kormány

Új fizetési kategóriákba sorolná az egészségügyi dolgozókat a Belügyminisztérium, mielőtt emelnék a bérüket jövő márciusban – derül ki egy friss törvénytervezetből, amely a polgárőrséget is a határvédelemre rendelné, írta meg a Telex.

ALAP VAGY KIEMELT FIZETÉSI OSZTÁLYBA SOROLNÁK A DOLGOZÓKAT

Mint a lap írta, a szöveg szerint „ alap vagy kiemelt fizetési osztályba kell besorolni” az egészségügyi szakdolgozókat és egyes egészségügyben dolgozókat, többek között attól függően, hogy fokozott fizikai vagy pszichikai terhelés éri, kiemelt ellátást végez, vagy speciális kompetenciákat igényel a területe.

2024 MÁRCIUSÁTÓL MÓDOSULNA A MUNKASZERZŐDÉSÜK

A munkáltató fogja tájékoztatni a dolgozókat arról, hogy hova kerültek, és ha elfogadják az egyoldalú nyilatkozatot, akkor 2024. március 1-től módosul a munkaszerződésük. Az átsorolásra azért is lehet szükség, mert a törvénytervezet szerint jövő márciustól egészen pontosan 83.889 egészségügyi dolgozó bérét növelnék differenciáltan, összesen több mint 394 milliárd forint értékben.

BEVETNÉK A POLGÁRŐRÖKET A HATÁRON

Mint a HVG írta, a szombat este a kormány honlapján közzé tett törvénytervezet része, hogy a polgárőrségről szóló törvény módosításával a polgárőröknek is feladatul szabná a kormány a határvédelmet. “A polgárőr egyesület alapfeladata lesz “az államhatár védelmében és az illegális migráció megakadályozásában történő közreműködés érdekében közterületi járőrszolgálatot, figyelőszolgálatot” ellátni” – olvasható a tervezetben.

A lap szerint az intézkedés oka alighanem az, hogy kevés a határvadász, az állomány feltöltöttsége messze van a kormány által célként megjelölttől, így bevetnék a polgárőröket.

Forrás: telex.hu/hvg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb