Kikapcs

55 év rock ‘n roll, a Kecskemét365 olvasóival: óriásit ment a kecskeméti Fenyő-buli, ahol Niki konferálhatta színpadra a Csókkirályt

Óriási hangulatban pörgött végig Fenyő Miklós életmű-turnéjának kecskeméti állomása, ahol az egyik Kecskemét365 olvasó, Niki szólíthatta színpadra a rock ‘n roll élő legendáját. Köszönjük Nektek a felejthetetlen élményt, az est legklasszabb pillanatait Vér Attila fotóin keresztül hozzuk el, közben pedig érkezzen pár szubjektív megállapítás.

Kezdjük a lényeggel:

Íme a nyertesünk, Niki, miközben Freddyboy barátunk társaságában felkonferálja az ikont. Zseniális páros voltatok, köszönjük!

Csókkirály, a Hotel Menthol, vagy a Made in Hungária, és persze minden házibuli évtizedek óta elmaradhatatlan klasszikusa, a Csavard fel a szőnyeget – a fenti dalok már történelmet írtak, szerzőjük, Fenyő Miklós pedig az idén 55 éve, hogy színpadon van. Szépen megtelt a Messzi István sportcsarnok, az este fél 9-es kezdésre nagyjából 2000 ember lehetett bent, öröm volt látni, hogy rengetegen jöttek korhű Jampec-frizurával, vagy éppen pöttyös szoknyában, ahogy pedig Fenyő Miklós színpadra lépett, rögtön beindult a rokizás, ez most tényleg nem a csendes-ülős buli kategória volt. Sőt, a színpad majd’ szétesett az energiától, amely a március 12-én a 76. életévét betöltő Fenyő Miklósból, a Hungária egykori énekeséből áradt. A Csókkirály ránézésra maximum hatvannak tűnik, de ahogy az ember fia (lánya) elnézi a színpadon végig, 90 percen át energikus előadót, inkább negyvennek.

Fotók: Vér Attila

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb