Kecskeméti arcokSport

Hatalmasat mentek a Kecskeméti Sportiskola judos növendékei, nyolc érmet is hazahoztak az Atom-kupáról

Paksra látogattak a Kecskeméti Judo Club-KESI judosai a hétvégén, ahol nagyszerűen szerepeltek, ugyanis összesen nyolc érmet hoztak haza a versenyről. Az Atom-kupa keretein belül több korosztályban, majdnem ezer versenyző lépett tatamira a hétvégén – közölte a klub.

A két nap során 94 egyesület csaknem nyolcszáz versenyzője indult harcba az érmekért, az idei Atom-kupát romániai, szerbiai, szlovákiai, svájci és ukrán utánpótláskorú sportolók részvétele tette nemzetközivé. Szombaton a diák A- és B-korcsoportokkal kezdődött a verseny, itt a kecskeméti judosok közül Melkvi Gábor ezüstéremet szerzett, Steixner Gergő pedig az ötödik helyen végzett.

VASÁRNAP MÁR A SERDÜLŐKÖN VOLT A SOR

Vasárnap a serdülők, majd az ifjúságiak következhettek: a Kecskeméti Sportiskola növendékei itt összesen hét érmet zsebeltek be, két arany és két ezüst mellett három bronzérmet is szereztek, sőt, három pontszerző helyet is. A nap végén a BHSE csapata szerezte meg az éremtáblázat első helyét, második lett a DVTK, harmadik helyen pedig a kecskeméti judosok végeztek. A Kecskeméti Sportiskola növendékeinek eredményei:

Diák A-B Magyar Bajnokság:

  • Melkvi Gábor – Diák B-korcsoport – 60kg – Ezüstérem
  • Steixner Gergő – Diák A-korcosport – +66kg – 5.hely

Serdülő:

  • Nagy Nimród 40kg – Aranyérem
  • Nedelkovics Dávid 60kg – Bronzérem
  • Fehér Maja +63kg – Ezüstérem
  • Major Gábor 66kg – Aranyérem

Ifjúsági:

  • Makkai Szonja 44kg – Ezüstérem
  • Szekeres Kata 48kg – 4. hely
  • Major Gábor 66kg – 7. hely
  • Szendrővári Zsombor 73kg – 5. hely
  • Prikkel Zsombor 73kg – Bronzérem
  • Lovászi Bendegúz 81kg – Bronzérem

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb