Mindenmás

Napi prosztó: rendőrnek hazudta magát, így csalt ki több mint egy millió forintot egy idős, Bács-Kiskun vármegyei lakostól a ceglédi nő

Még 2023. szeptember 28-án délután tett feljelentést egy kétségbeesett, idős asszony a rendőrségen, aki elmondta, hogy valószínűleg csalás áldozata lett. Az idős, tiszakécskei hölgytől több mint egy millió forintot csalt ki egy mesével az elkövető. A tiszakécskei nyomozók azóta őrizetbe vették a csalással vádolt 30 éves ceglédi nőt – tudtuk meg a Bács-Kiskun vármegyei Rendőr-főkapitányságtól.

A 80 éves tiszakécskei lakos lánya Németországban él, így amikor egy ismeretlen azzal hívta fel a nap folyamán, hogy a lánya egy német börtönbe került, a sértett ugyan megdöbbent, a történet pedig hihetetlennek tűnt, de nem volt idő gondolkodni, segíteni akart. A telefonáló ugyanis elmondta, hogy ő egy német rendőr, és az idős nő hozzátartozója azért került fogdára, mert kábítószer-tartalmú csomagot akart feladni egy ottani postán. A férfi profinak tűnő módon adatokat egyeztetett, lakcímet kért, aztán elmondta, hogy egy nagyobb összeg fejében – amit óvadéknak nevezett – a rokon kiszabadulhat. Gondolkodási időt nem hagyott lépre csalt áldozatának, hanem mondta, hogy a korábban bediktált lakcímre elküld valakit, aki átveszi a pénzt, azt elutalja, és az asszony lánya már szabad is lesz.

AZ EGYIK SZOMSZÉD IS SEGÍTETT A NYOMOZÁSBAN

Rövid idő elteltével meg is érkezett a házhoz egy fiatal nő, aki átvett a sértettől egy nagyobb összeget – forintot és eurót –, majd egy autóval távozott. Szerencsére az egyik szomszéd szemtanúja volt a találkozónak, és bár nem tudta, hogy pontosan mi történik a szeme előtt, és a kocsi rendszámát sem látta, de magát a látogatót és a jármű jellegzetességeit jól megfigyelte. Ez vezette a rendőröket nyomra. A bejelentés után ugyanis azonnal széles körű adatgyűjtésbe kezdtek, tanúkat kutattak, kamerák felvételeit elemezték. Így a szomszéd leírása alapján hamar megtalálták a bűncselekményhez használt autót, majd pedig a sofőrjét is egy 30 éves ceglédi lakos személyében. A csalás bűntettével gyanúsított nőt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb