Közélet

Idén szeptember végéig 299 halálos közúti baleset történt, melyben 324 ember vesztette életét – kijött a rendőrség statisztikája, mutatjuk a számokat

Kevesebben haltak meg eddig idén az utakon, mint a tavalyi év azonos időszakában, de mindannyiunknak tenni kell azért, hogy ez a kedvező tendencia folytatódhasson, olvasható az ORFK Kommunikációs Szolgálat szerdán kiadott közleményében. Mint fogalmaztak: “nem mondunk le, mert nem mondhatunk le egyetlen emberi életről sem, amit megmenthetünk”.

10%-KAL CSÖKKENT A HALÁLOS BALESETEK, ÉS CSAKNEM 20%-KAL AZ EZEKBEN MEGHALT SZEMÉLYEK SZÁMA

Mint írták, habár örvendetes, hogy több mint 10 százalékkal csökkent a halálos balesetek, és csaknem 20 százalékkal az ezekben meghalt személyek száma az elmúlt év azonos időszakához képest, ez nyilván nem vigasztalja az elhunytak családtagjait, barátait, mint ahogy a rendőrök sem dőlhetnek hátra. “Minden nap azon dolgozunk, hogy a lehető legkisebb mértékűre csökkentsük az ilyen tragédiák számát, hiszen a legtöbbjük megelőzhető volna a szabályok betartásával. Legyen szó a biztonsági öv használatáról, a sebesség helyes megválasztásáról vagy éppen az elsőbbség megadásáról gyalogosnak, autósnak, kerékpárosnak egyaránt” – írta a rendőrség.

A BALESETEK LEGFŐBB OKA TOVÁBBRA IS A GYORSHAJTÁS

Hozzátették, a szabályok betartatása az elsődleges eszköz a rendőrség számára, amellyel el tudja érni, hogy csökkenjen a balesetek száma évről évre. Ezt szolgálják a mindennapi ellenőrzések mellett azok a tematikus akciók is, amelyek a leggyakoribb szabálytalanságok visszaszorítására irányulnak. Hiszen a balesetek fő okai továbbra is:

  • a gyorshajtás (27%),
  • az elsőbbségadási szabályok be nem tartása (26%)
  • és a kanyarodási szabályok megszegése (15%).

Kiemelték, idén szeptember végéig 10 674 személyi sérüléssel járó közúti baleset történt az ország útjain, amelyek közül 299 volt halálos, ezekben 324 ember vesztette életét.

A STATISZTIKA SZERINT, HA SEMMI SEM VÁLTOZIK, LEGALÁBB EGY EMBER FOG MEGHALNI KÖZLEKEDÉSI BALESETBEN ÉV VÉGÉIG

A statisztika szabályai szerint – ha minden változatlan marad – még így is minden nap legalább egy ember fog meghalni közlekedési balesetben idén év végéig. Azért, hogy ez ne így legyen, csak közösen tudunk tenni, mindenki a saját felelőssége szerint, a szabályok betartásával, betartatásával és kellő körültekintéssel.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb