Mindenmás

A bevételt és az árukészletet is megdézsmálta egy kecskeméti dohánybolt alkalmazottja, több mint egymillió forintos kárt okozott

Az egyik kecskeméti dohánybolt alkalmazottja úgy gondolta, hogy keresetét a dohányboltban fogja kiegészíteni. A pénztárból 750 ezer forintot szerzett, míg a bolt termékeiből 550 ezer forintot nassolt el a kecskeméti gyanúsított, tudatta a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Mint írták, az alkalmazott tavaly szeptembertől idén január 11-ig 58 alakommal úgy járt el, hogy a vásárlásokat sztornózta a pénztárból, majd a vásárlás értékével sajátjaként rendelkezett. Így hozzávetőleg 750 ezer forintot szerzett. A nőnek ez még nem volt elég, rendszeresen fogyasztott a dohánybolt árukészletéből üdítőt, édességet és dohánytermékeket. A termékek ellenértékét elfogyasztásukat követően nem egyenlítette ki, ami leltárhiányhoz vezetett. Közel 550 ezer forintot „nassolt” el a rendőrség adatai szerint az alkalmazott.

A kecskeméti gyanúsított ellen üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt indult büntetőeljárás. A nyomozást befejezve vádemelést javasolnak a rendőrök, akik az ügy iratait megküldték az illetékes ügyészségre.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb