Orbán Viktor: Ha valakit terrortámadás ér, joga van ahhoz, hogy lépéseket tegyen
Orbán Viktor interjút adott péntek reggel a Kossuth Rádió Jó Reggelt Magyarország! című műsorában. A miniszterelnököt először az Izraelben zajló fegyveres konfliktusról kérdezték, majd természetesen a migráció is szóba került. Mutatjuk, mivel indította a péntek reggelt Orbán Viktor!
Orbán Viktor szerint annak tükrében is lehet értékelni az Izraelben történeket, hogy Magyarország és Izrael szövetségesek, de szerinte érdemesebb az emberi szempontokat nézni. “A terrorizmus az elfogadhatatlan […] Ezek olyan brutális dolgok, amelyektől az ember egyszerűen megrendül” – mondta a Hamász terrortámadásáról.
A LEGFONOTOSABB AZ, HOGY MINDEN MAGYART KIHOZZANAK IZRAELBŐL
„A második gondolata mindig az az embernek: adjunk hálát a jóistennek, hogy békében élhetünk” – tette hozzá, megjegyezve, hogy egy ilyen terrortámadás után még inkább meg kell védeni a magyarok biztonságát. Ezután azzal folytatta, hogy Magyarország mindig is a terrorizmus ellen lépett fel a nemzetközi politikában, akkor is, „ha ez valahol Afganisztánban”, vagy akkor is, ha a „Gázai övezet területén” történt. Megjegyezte azt is: a legfontosabb most az, hogy minden magyart kihozzanak Izraelből, aki el akarja hagyni az országot. “Azért is adjunk hálát, hogy egyelőre nincs tudomásunk magyar áldozatról. […] Egyelőre úgy tűnik, hogy mi nem vesztettünk el senkit” – mondta.
LOKALIZÁLNI KELL A KONFLIKTUST
Orbán Viktor azt is hozzátette, hogy a konfliktust lokalizálni kell. Most ugyan háború van, de ez a háború a terrorizmus ellen zajlik, nincs államközi háború. Veszélyt, nagy bajt az jelentene, ha egy arab-izraeli háború is kitörne, az destabilizálná a térséget, és Magyarországon is érezhető lenne. Mint mondta, a magyar diplomácia feladata az, hogy elismerje Izrael önvédelmi jogát, és deeszkalációs politikát folytasson. A kormányfő kijelentette: ha valakit terrortámadás ér, annak joga van ahhoz, hogy lépéseket tegyen ahhoz, hogy ez még egyszer soha ne fordulhasson elő.
“ÉPPEN KEZDTEK JÓL ALAKULNI A DOLGOK”
A kormányfő azt is elárulta, hogyan lehetne megakadályozni, hogy ne legyen államok közötti háború. Szerinte emlékeztetni kell magunkat arra, hogy „éppen kezdtek jól alakulni a dolgok”. Itt Donald Trumpra gondolt, szerinte sokat javult az arab-izraeli kapcsolatrendszer az ő elnökségének idején. Nem tudja, most mi történhetett, ki állhat a támadások hátterében. Kijelentette, hogy hazánknak nincs titkosszolgálati információja arról, hogy mi okozta ezt a támadást.
Kijelentette, szimpátiatüntetések vannak a terroristák mellett egész Európában azonban Magyarországon erre nem lesz lehetőség, mert az a terrorizmus melegágyainak nevezte ezeket a demonstrációkat. Azonban Nyugat-Európában sokan helyeslik ezeket az akciókat. Szerinte a Nyugat Európába befogadott menekültek között a Hamász szimpatizánsai is ott vannak.
Mindenkit megnyugtatott: Magyarországon nem lehet megengedni, hogy akármilyen vallású emberek veszélyben érezzék magukat Magyarországon, bár kiemelte, hogy a veszélyek korában élünk, de az életünk biztonságának szintje nem csökkenhet. “A veszélyek korában is meg kell védenie a magyar államnak a polgárait” – fogalmazott.
MEGVÉDENI MAGYARORSZÁGOT
A miniszterelnököt ezután kérdezték a migrációs paktumról, és a migrációt érintő uniós tárgyalásokról. “Minden tiszteletem mellett azt kell mondjam, hogy vakok” – mondta Orbán Viktor a brüsszeli politikusokról. Szerinte olyan szabályokat alkotnak az Unió központjában, amelyek értelmében be kellene engedni a fegyveres migránsokat Magyarországra – írja az Index összefoglalójában.
„Mi a jóban akarunk osztozni, nem a rosszban […] Most nem jó dolgot, hanem rossz dolgot állítanak elő azzal, hogy a migránsokat beengedik” – mondta, hozzátéve, hogy a szétosztási rendszer szerinte további ösztönzést jelentene a migrációnak. Elmondása szerint az Unió tervének értelmében egy tízezres befogadóképességű „migránsgettót” kellene felépítenie Magyarországnak is, ami elfogadhatatlan. “Ha nem tartanánk őket féken, akkor százezres nagyságrendben érkeznének Európába […] Egyetlen modell működik, az a magyar” – mondta, azzal kapcsolatban, hogy a külföldi (görög, olasz) modellek nem tudták megfelelően kezelni a migrációt. Szerinte azonban ezt a magyar modellt veszélyezteti most az Unió „jogi erőszakkal”.
A brüsszeli politikusokról beszélve azt is hozzátette: „Ilyen emberekkel nem fogjuk tudni megvédeni Magyarországot”, mert nemhogy mellettünk állnának a migrációs kérdésében, hanem „hátbatámadnak” minket. Ezért kell jövőre változás elérniük az EP-választáson.
NEM AZ INFLÁCIÓ AGGASZTJA MÁR
Orbán Viktor beszélt arról is, hogy 12,5 százalékra csökkent az infláció a hónapban, és nem lát olyan tényezőt, ami veszélyeztetné az év végi egyszámjegyű infláció. A Magyar Nemzeti Bankról beszélve elmondta, hogy olyan nemzetközi inflációs helyzet van, amit az MNB nem tud megoldani, így lépnie kellett a kormánynak. A gazdasági lépésekről – köztük konkrétan az árstopokat említve – azt mondta: “bevezettünk intézkedéseket. Nem mondom, hogy ezek minden körülmények között kiállják a jó ízlés minden próbáját.” Hozzátette, hogy a „gyógyulás érdekében roncsolást is okozva” tették meg ezeket a lépéseket. Megjegyezte: „Én úgy látom, hogy decemberben meglesz az egy számjegyű infláció […]. Nem ez aggaszt már”.
GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS 2024-RE
Mint mondta, a gazdasági növekedést is relative magas szinten szerették volna tartani, ez az, ami nem sikerült. Választani kellett, hogy az infláció letörése, vagy a gazdasági növekedés elérése lesz az idei év legfőbb célja. “2024-ben egy magas gazdasági növekedést fogunk kitűzni” – jelentette ki.
„Ahol mások nem növekednek, ott nehéz egyedül növekedni” – tette hozzá, a német gazdasági környezet romlásával kapcsolatban. Fontos nekünk a német gazdaság, továbbra is meghatározó, de a világ minden piaca felé nyitottnak kell maradnunk.
Mint mondta, az összekapcsolás logikáját követi a magyar gazdaság, nincs keleti és nyugati gazdaság, „nekünk a világ minden piaca érdekes”. A következő két év céljairól elmondta, beruházásokat kell létrehozni Magyarországon, majd a megtermelt termékeket el kell adni.
GEORGIÁBAN VOLT A MINISZTERELNÖK
Orbán Viktor elmondta: azért is utazott Georgiába, mert szerinte a legfontosabb kérdés, hogy „az EU ebben a mostani meggyötört állapotában képes lesz-e újabb térségekkel össze kötni magát”? Georigával szeretné megvetni a lábát Magyarország a Kaukázusban, ami fontos egész Európa szempontjából a kormányfő szerint. Van egy közös program is, ami a világon nem volt még, és szükséges hozzá Grúzia. Azerbajdzsánban megtermelt áramot kívánnak behozni Magyarországra Románián és Grúzián át. Ezért építettek egy több ezer kilométer hosszú kábelt a Fekete-tenger alatt. Mint mondta, ezt a programot az EU is támogatja, és mind a Georgiában élőknek, mind a magyaroknak jó lesz.
NOBEL-DÍJASAINK
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy azért nincs mitől félnünk, mert látható, hogy ilyen tehetséges emberek jönnek ki azokról a területekről, amelyeket “mély Magyarországnak” nevezett, és szerinte a tudomány mellett a kultúra és a sport is azt mutatja, magyarként nagy sikereket lehet elérni.