Mindenmás

Rendőrségi telephelyen álló autókat fosztogató páros ellen emeltek vádat Kiskunhalason

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett lopás miatt vádat emelt két férfival szemben, akik rendőrségi telephelyről hatósági eljárásokban elkobzott, továbbá lefoglalt járművekből akkumulátorokat és rádiósmagnókat loptak el, közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

A MUNKANÉLKÜLI FÉRFIAK ÍGY PRÓBÁLTAK BEVÉTELHEZ JUTNI

A vádirat szerint a munkahellyel és jövedelemmel nem rendelkező kiskunhalasi férfiak 2023 tavaszán parkolókból autókat vontattak el azért, hogy szétszereljék és vashulladékként értékesítsék. Elhatározták, hogy a rendőrség kiskunhalasi bekerített telephelyén parkoló, különböző hatósági eljárásokban lefoglalt járművekből az akkumulátort, valamint a rádiósmagnót kiszerelik és értékesítik, így jutva törvénytelen jövedelemhez. A telephelyen szabálysértési és büntetőeljárásokban különböző személyektől lefoglalt, többségében még nem azonosított tulajdonosokkal rendelkező, magyar és külföldi honosságú járműveket tároltak.

KÉT ÉJSZAKA LEFORGÁSA ALATT FOSZTOTTÁK KI A JÁRMŰVEKET

A vádlottak 2023 áprilisában két éjszaka leforgása alatt végre is hajtották a tervüket. A hátsó drótkerítésen átmászva a telephelyen parkoló gépkocsik motorterét kinyitották, majd a jellemzően 10-25 ezer forint értékű akkumulátorokat, valamint az utastérből a rádiósmagnókat kitépték és a fiatalabb vádlott tanyájára szállították. Egy külföldi autóból a 150 ezer forint értékű beltéri kijelzőt is elvitték.

TETEMES KÁRT OKOZTAK A RENDŐRSÉGNEK

A tolvajok a lopott holmit a vastelepen értékesítették, a rendőrségnek 440 ezer forint, a bíróságnak 65 ezer forint kárt okozva ezzel. A kiskunhalasi rendőrök a lopott alkatrészek közül néhányat a vastelepen illetve a fiatalabb vádlott ingatlanában lefoglaltak, így a kár egy része megtérült.

EGYIK ELKÖVETŐ KÜLÖNÖS VISSZAESŐNEK SZÁMÍT, RÁ FEGYHÁZBÜNTETÉS VÁRHAT

Az ügyészség a büntetett előéletű férfiakat többrendbeli üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével, valamint vétségével vádolja és ezért egyikükkel szemben börtönbüntetés, a többszörös, különös visszaesőnek számító vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A fiatalabb vádlott ráadásul a vádbeli lopásokat egy korábbi felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt követte el, ezért az ügyészség ezen büntetés utólagos végrehajtását is indítványozza. Bűnösségükről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Forrás és fotók: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb