Közélet

A Kecskeméti Piarista Gimnázium mellett a Bányai Júlia Gimnázium és egy kiskunhalasi intézmény is bekapcsolódott a Selye János Diáklabor-hálózatba

A Duna-Tisza-Közén is kiépítik a Selye János Diáklabor-hálózatot: a kecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda szervezésében két kecskeméti és egy kiskunhalasi diáklabor mellett egy dabasi is bekapcsolódott a Selye János Diáklabor-hálózatba – közölte a Piarista Rend Magyar Tartománya hétfőn az MTI-vel.

A program keretében a hálózatban részt vevő diáklaborok a térség középiskoláival, általános iskoláival és más diáklaborjaival fognak együttműködni a következő két tanévben – áll a közleményben. A Selye János Diáklabor-hálózat kiépítése pályázattal elnyert támogatásból nagyértékű, korszerű eszközökkel szerelik fel a résztvevő laborokat, ezzel segítve, hogy a matematika, természettudomány, műszaki tudományok és informatika (MTMI) terén a 7-13. évfolyamos diákok számára vonzó, korszerű foglalkozásokat, programokat szervezzenek.

A PROJEKT CÉLJA, HOGY SEGÍTSE A FIATALOK PÁLYAORIENTÁCIÓJÁT

A projekt célja, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését az MTMI terület és az innovációk iránt, segítve ezzel pályaorientációjukat, valamint a régiós vállalkozások munkaerő-utánpótlását. Kitértek arra is, hogy a tervek szerint több mint 1000 kontaktóra valósul majd meg iskolai tanulócsoportokban és nyitott műhelyek keretében. Hazai és nemzetközi diák kutatási csoportokat fognak létrehozni, valamint képzési tevékenységekbe is bekapcsolódnak majd. A laborhálózat célja továbbá az is, hogy együttműködjön a régió vállalkozásaival, iparával és felsőoktatásával és aktívan részt vegyen a Magyarországi Diáklaborok Egyesületének tevékenységében – tették hozzá. A diáklabor-hálózatba a kecskeméti piarista iskola mellett a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium és a dabasi Táncsics Mihály Gimnázium kapcsolódott be.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb