Mindenmás

Lezárták a nyomozást azzal a férfival szemben, aki egy kiskunfélegyházi kocsmában elszundító vendégtől lopott

Lezárták a nyomozást a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság nyomozói azzal a 35 éves férfival szemben, aki még a nyáron pénzt emelt el egy alvó férfi zsebéből, tudtuk meg a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól.

MEGFÁRADT AZ ITALOZÁSBAN, A TOLVAJ EZT HASZNÁLTA KI

Mint korábban megírtuk, a sértett elmondta a rendőröknek, hogy az egyik kocsmában italozott június 23-án, ám elfáradt közben, és ledőlt a söröző kanapéjára. Mikor magához tért, nem találta a pénzét, amit emlékezete szerint a zsebében tárolt. A férfitól nem kis összeget, 60 000 forintot vitt el az ismeretlen tolvaj, mégis csak napokkal később tett bejelentést a rendőrségen. A nyomozók viszont ennél sokkal gyorsabbak voltak, ugyanis pár óra alatt azonosították a tolvajt. Ebben nagy segítségükre volt az egyik kamera, ami rögzítette az esetet. A 35 éves férfit ezután hamar elfogták, és kihallgatását követően őrizetbe vették.

Az egyenruhások a napokban befejezték a nyomozást, és megküldték az iratokat az ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb