Mindenmás

Egy kukában és egy babakocsiban tolták el a zsákmányt a kecskeméti tolvajok, egyikük egy másik alkalommal még áramütést is szenvedett lopás közben

A Kecskeméti Járási Ügyészség lopás bűntette miatt vádat emelt két férfival szemben, akik egy kecskeméti telephelyről úgy loptak el 5.500 darab rézperselyt hogy azokat egy kerekes kukába és egy babakocsiba pakolták. A vádlottak a zsákmányukkal épp egyikük lakóhelye felé igyekeztek, amikor a rendőrök megállították őket, közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

GURÍTHATÓ KUKÁBA ÉS EGY BABAKOCSIBA PAKOLTÁK ZSÁKMÁNYUKAT

A vádirat szerint a két kecskeméti férfi 2023. július 26-án, éjjel bemászott egy kecskeméti telephelyre, egy ablakot befeszítettek és így bejutottak az egyik raktárba. A férfiak magukhoz vettek 5.500 darab – összesen mintegy 1,7 millió forint értékű – rézperselyt, amelyeket a raktárban nagyméretű zsákokban tároltak. A vádlottak a zsákokat a telephely előtt egy gurítható kukába és a magukkal vitt babakocsiba pakolták, majd zsákmányukkal elindultak az egyik vádlott lakóhelye felé.

ÚTKÖZBEN BELEFUTOTTAK A KECSKEMÉTI RENDŐRÖKBE

Útközben azonban a kecskeméti rendőrök igazoltatták, majd őrizetbe vették a két férfit és lefoglalták a náluk talált 5.150 darab rézperselyt, így a lopással okozott kár jelentős része megtérült.

EGYIKÜK MÁS ALKALOMMAL IS LOPNI PRÓBÁLT, ÁM KÖZBEN ÁRAMÜTÉS ÉRTE, EZÉRT LEMONDOTT ZSÁKMÁNYÁNAK MEGSZERZÉSÉRŐL

A fiatalabb vádlott 2023. július elején egyedül is elkövetett egy lopást. A férfi lefeszítette egy trafóház ablakáról a fém rácsot, majd bemászott a trafóházba, azért, hogy onnan fém kábeleket lopjon. A lopás közben azonban a férfit áramütés érte, ezért cselekményével felhagyott.

Az ügyészség a két vádlottat nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével, a fiatalabb vádlottat emellett kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének kísérletével is vádolja és ezért velük szemben szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozza.

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb