Közélet

A dobostorta, a tiszavirágzás és a magyar népmesék is megkapja a tanúsító védjegyet – Hungarikum Díjátadó Gálát tartanak a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban

Hungarikum Díjátadó Gálát tartanak december 8-án a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban, a rendezvényen 11 hungarikum kapja meg a tanúsító védjegyet – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja a testület keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

JELENLEG 89 HUNGARIKUMOT TARTANAK NYILVÁN

Jelenleg 89 hungarikumot tartanak nyilván, de ezek egy része még nem kapta meg a díjat, mert a koronavírus-járvány miatt nem tudták átadni az elismeréseket. Lezsák Sándor kiemelte, hogy a hungarikum mozgalom erős. Felidézte, hogy ezen a héten a lakiteleki filmszemlén Kárpát-medencei hungarikumokat, helyi értékeket ismertető filmeket mutatnak be, a beérkezett alkotások közül a legjobbakat előzsűri választotta ki. A szemlére nemcsak hivatásos és amatőr filmesek, illetve helyi közösségek, hanem diákok is jelentkeztek mobiltelefonnal készített rövidfilmekkel – tette hozzá.

Lezsák Sándor felhívta a figyelmet arra is, hogy újra meghirdették a Kárpát-medencei általános és középiskolások hungarikum vetélkedőjét, a csapatok évfolyamonként, 2024. február és május között versenyeznek majd.

A HUNGARIKUMOKBAN A MAGYARSÁG SAJÁTOSSÁGAI TESTESÜLNEK MEG

V. Németh Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos, a Hungarikum Bizottság tagja hangsúlyozta, hogy a Magyar Értéktárban, valamint a Hungarikumok Gyűjteményében szereplő értékek a magyarság karakterjegyeit, sajátosságait sűrítik össze.

A díjátadó gálán a figyelem a hungarikumokra, a kiemelkedő értékekre irányul, illetve a magyarokra, mert ezeken keresztül próbáljuk megrajzolni a magyarság identitását; így ez a magyarság ünnepe, büszkék lehetünk ezekre az értékekre – fogalmazott a miniszterelnöki biztos.

11 HUNGARIKUM KAPJA MEG A TANÚSÍTÓ VÉDJEGYET

Antal Andrea, az Agrárminisztérium Hungarikum főosztályának vezetője, a Hungarikum Bizottság titkára elmondta: a decemberi gálán:

  • a dobostorta,
  • a csíksomlyói pünkösdi búcsú és kegyhely,
  • a szőregi rózsatő,
  • a klasszikus magyar szablyavívás,
  • a tiszavirág és tiszavirágzás,
  • a magyar népmesék rajzfilmsorozat,
  • a vallásszabadság törvénye,
  • a karikás ostor,
  • a szentesi paprika,
  • a hagyományos fejfák a Kárpát-medencében
  • és a Felső-Tisza-vidéki beregi keresztszemes hímzés kapja meg a hungarikum oklevelet.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb