Mindenmás

Kijátszotta a rendszert, így a kecskeméti VIP-börtönbe került az MVM korábbi vezérigazgatója

A Paksi Atomerőmű és a Magyar Villamos Művek korábbi vezérigazgatója, Kocsis István börtönbe vonulása előtt változtatta meg lakcímét; ezzel a trükkel érte el, hogy a kecskeméti, sokak által VIP-börtönként emlegetett itézményben töltse le büntetését – tudta meg a 24.hu.

A Paksi Atomerőmű és a Magyar Villamos Művek korábbi vezérigazgatója leányfalui villájából átjelentkezett egy kecskeméti panellakásba, miután hűtlen kezelés miatt öt év börtönre ítélték. Büntetését így a VIP-börtönként emlegetett kecskeméti bv-intézetben tölthette le. A múlt idő indokolt: Kocsis István már szabadult.

HÁROM ÉV UTÁN SZABADULT A BÖRTÖNBŐL

Bő három év után szabadult a börtönből Kocsis István, a Magyar Villamos Művek volt vezérigazgatója, akit 2019-ben hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt ítélt ötéves börtönbüntetésre a bíróság.

15 MILLIÁRD FORINTNYI KÁRT OKOZTAK

Az ellene indult büntetőeljárás egy évtizeden át zajlott, melynek során a volt vezérigazgatót és társait azzal vádolták meg, hogy 2006 és 2008 között leginkább offshore cégekkel kötött kamuszerződések révén mintegy 15 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az MVM-nek, illetve a cégcsoportba tartozó Paksi Atomerőmű Zrt.-nek. Az igazsághoz hozzátartozik, a kárból időközben 12 milliárd forint megtérült.

A LAKCÍMVÁLTÁS

A lakcímváltás célja feltehetően az volt, hogy Kocsis így nagyobb eséllyel kerülhetett a város „VIP-börtönébe”. A szabadságvesztés helyszíne ugyanis lehetőség szerint az elítélt lakcíméhez legközelebb eső bv-intézet. Az egykori állami cégvezér ennek megfelelően 2020. március közepén a Bács-Kiskun megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe vonult be.

A KECSKEMÉTI VIP-BÖRTÖN

Az alig több mint 50 fős bv-intézet a kényelmi szolgáltatásai – saját kulccsal zárható szobák, rács nélküli ablakok, saját tévé, parkosított udvar, teniszpálya – miatt vált népszerűvé a gazdasági bűncselekmények miatt elítélt üzletemberek között, és politikusok is megfordultak már a fegyintézetben. A büntetés-végrehajtás tagadja, hogy VIP-börtönről lenne szó, és kivételeznének egyes fogvatartottakkal.

Fotó: Cseke Csilla / MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb